Betiltatnák a tanárok a Rómeó és Júliát

Erkölcstelen, mert megszépíti az öngyilkosságot, és a szülők iránti engedetlenségre nevel – érvelnek a tanárok a Gázai-övezetben.

Nem ugyanazt tanulják a palesztin fiatalok az irodalomórán Ciszjordániában, mint a Gázai-övezetben, ha foganatja lesz a pedagógusi tiltakozásnak. Az utóbbi területen, amely a Hamasz irányítása alatt áll, és jóval konzervatívabb, mint Ciszjordánia, a Lear királyra akarják lecseréltetni a Rómeó és Júliát a tantervben. Nem is a hivatalok: maguk a tanárok.

A tantervet egyébként mindkét területre Ciszjordániában szabta meg a Palesztin Hatóság. De a tiltakozó gázai tanárok Shakespeare művei közül sokkal kívánatosabbnak tartják az iskolákban a Lear királyt, mint az egymással ellenséges két veronai család gyermekeinek szerelmi történetét – írja az AlBawaba hírportál.

Azt mondják ugyanis, hogy a tragikus végű dráma nem felel meg a középiskolásoknak. Mégpedig azért, mert romantikus színben tünteti fel az öngyilkosságot, és arra buzdíthatja a gyerekeket, hogy ne fogadjanak szót a szüleiknek. A tanárok amiatt is aggódnak, hogy a diákoknak annyira megtetszik a dráma, hogy letöltik a filmet is, és akkor bizony “erkölcstelen” szerelmi jeleneteket láthatnak. És még az a veszély is fennáll, hogy szerelmi házasságra vágynak maguk is a palesztin társadalom egyes rétegeiben még gyakori elrendezett frigy helyett. Amikor is a szülők boronálják össze a fiatalokat.

A ramallahi oktatási minisztérium tanácsadója, Ehab Sukri mindazonáltal nem ért egyet azzal, hogy bármilyen kulturális vagy vallási konfliktust hordozhatna magában a Rómeó és Júlia olvasása. Szerinte sok olyan szerelmi történt létezik az arab irodalomban is, amelyik ugyanezzel a témával foglalkozik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez