A fejkendős nők olyanok, mint a rabszolgaságot elfogadó négerek

Ezt a nők jogaiért felelős francia miniszter jelentette ki egy televíziós műsorban. Azóta sokan a lemondását sürgetik – kik a négereket, kik a muszlim nőket sértő kitétel miatt. Egyetlen mondattal sikerült két csoportot is magára haragítania.

Laurence Rossignol azután nyilatkozott, hogy az Yves Saint Laurent divatházat 40 éven át igazgató Pierre Berge kikelt az egyre népszerűbb iszlám divattrend ellen. Azzal vádolta a tervezőket, hogy részt vesznek a nők elnyomásában – adta hírül az AFP hírügynökség.

Az egykori divatmogul azokat vette célkeresztbe, akik a muzulmán piacra készítenek haute couture kendőket, tunikákat vagy földig érő ruhákat. Köztük a Dolce & Gabbanát, melynek abaja-kollekcióját mi is bemutattuk, ITT.  Ez a piac egyébként már becslések szerint 230 milliárd dolláros

Berge szerint a tervezőknek semmi dolguk az iszlám divattal. Azért vannak, hogy a nőket szebbé tegyék, szabadabbá, és nem azért, hogy olyan diktatúrával működjenek együtt, amelyik “azt a förtelmes dolgot erőlteti, hogy beburkoljuk a nőket, arra kényszerítsük őket, hogy rejtőző életet éljenek.”

Rossignol miniszterasszony egyébként később bocsánatot kért – azért, hogy a néger kifejezést használta.  A kijelentése többi része mellett kitartott. Pedig sokan úgy vélik: le kellene mondania miatta. Ezrek írtak alá petíciót ennek érdekében.

 Laurence Rossignol.

Laurence Rossignol.

A fejkendő kérdése régóta heves viták tárgya a szekuláris Franciaországban. Az állami iskolákban a tanároknak is, a diákoknak is megtiltották, és a közszolgálatban dolgozók sem viselhetik, mint ahogy más, vallásra utaló jelképeket sem. Tilos az egész arcot eltakaró fátyol, a nikáb is, nyilvános helyen ugyanis a francia jog szerint senki nem rejtheti el az arcát.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez