Nyáron indul az első Motoros Borok Útja Rallye

Idén nyáron rajtolnak el először a motorok: június harmadikán, reggel nyolc órakor a budapesti Kincsem Parkból. A kétnapos esemény során a versenyzők 400 kilométert tesznek meg, és – szigorúan a vezetés után – Magyarország legkiválóbb borait kóstolják végig. Mindehhez pedig a Vespa kedveskedik jubileumi kiadású motorokkal – fennállásának 70. évfordulója alkalmából.

Harsányi Levi, Semmi-Kis Tünde, ifj Albert Flórián, Kis Viktória versenyzők
Harsányi Levi, Semmi-Kis Tünde, ifj Albert Flórián, Kis Viktória versenyzők

A már ismert Magyar Borok Útja Rallye-hoz hasonló színvonallal és élménykínálattal rajtol el idén az első Motoros Borok Útja Rallye. A körülbelül hetven motorból, így utasokkal együtt nagyjából száz emberből álló mezőny a nyár első hétvégéjén indul útnak. Az eseményen a motorozás és borkóstolás mellett lehetőség lesz baráti és üzleti megbeszélésekre. A sportolókból, celebekből és üzletemberekből álló motorosok közt olyan hírességek is lesznek, mint Kis Viktória motorversenyző, Polyák Lilla énekes-színművésznő, Semmi-Kis Tünde, a Miss World Hungary 2005 szépségkirálynője és kaszkadőr, Árpa Attila producer, Hajas László mesterfodrász, Harsányi Levente műsorvezető és ifj. Albert Flórián egykori labdarúgó.

Semmi-Kis Tünde, Miss World Hungary 2005, kaszkadőr
Semmi-Kis Tünde, Miss World Hungary 2005, kaszkadőr
Kis Viktória, a H-Moto Team gyorsasági motorversenyzője
Kis Viktória, a H-Moto Team gyorsasági motorversenyzője

“Két nap alatt körülbelül 10 borászatot tervezünk bemutatni. Pénteken a Mátrai, szombaton az Egri Borvidéken motorozunk, a vasárnapot pedig kötetlen, szabad programmal töltjük. Az első Motoros Rallye-ra több meglepetéssel is készülünk. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a hetvenéves jubileumát ünneplő ikonikus olasz Vespa motorgyár 50 motort ajánl fel versenyzésre, mellyel azok a szerencsések indulhatnak, akik időben regisztrálnak az I. Motoros Borok Útja Rallye-ra” – mondta el Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság elnöke.

balról dr Komáromi Endre biztonsági főnök, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Megay Róbert Péter főszervező, Lukoczky Csilla Netmoto Vespa márkaigazgató, Krebs András, a Kincsem Park marketingvezető
Balról jobbra:  dr Komáromi Endre biztonsági főnök, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Megay Róbert Péter főszervező, Lukoczky Csilla Netmoto Vespa márkaigazgató, Krebs András, a Kincsem Park marketingvezető

A Pesti Vigadóban megrendezett sajtótájékoztatón elmondták, hogy bár nagyon gyorsan telnek be a helyek, ha gyorsak vagyunk, még lehetőségünk lehet elcsípni egy Vespát. További információ a Magyar Borok Útja Rallye oldalán vagy a Facebookon található.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez