Terrorista vagy nyugdíjas?

Kiotó városában különös csomagot talált valaki, de később kiderül, hogy a terroristafenyegetés mögött egy súlyos társadalmi probléma áll.

Március 29-én a Kiotó Városi Kórház parkolójában az egyik takarítónő egy furcsa dobozt talált. Hungarocellből készült, egy kővel a tetején. A kő alatt egy cetlin az állt: „VESZÉLY! Ne nyúlj hozzá!”

A nő nem vesztegette az időt a doboz kinyitására, látta így is, hogy abban színtelen, szagtalan folyadék van. Értesítette a közelben lévő biztonsági őrt, aki kihívta a rendőrséget. Az események innentől felgyorsultak, hiszen valóságos pánik tört ki. A rendőrség mozgósított több tucat speciálistát, kiérkezett 19 tűzoltó a nukleáris, biológiai és vegyi fenyegetés elleni egység tagjaival együtt, akik védőruhában jelentek meg. A közeli autópályát is lezárták a biztonság kedvéért.

frefgergdfg

Azonban a vizsgálatok hamar bebizonyították, hogy a doboz belsejében semmilyen veszélyes anyag nincs, a hatóságok tömege értetlenül állt előtte. Miért tenne valaki ilyet?

Két nappal később egy telefonhívás futott be a kiotói rendőrségre. Egy 70 éves öreg bácsi azt mondta: „kérem vissza a hungarocell dobozomat!” A bácsit később kihallgatták és kiderült, hogy ő tényleg az, aki a dobozt otthagyta a kórház előtt. Az idős férfi azt mondta: egy jó parkolóhelyet tartott fent ezzel a robogójának. „Azért írtam rá, hogy veszélyes, mert akkor mindenki békén hagyja” – tette hozzá. Mivel a rendőrség úgy gondolta, hogy a bácsi célja az volt, hogy kórházi látogatásait ne zavarja meg semmi, elengedték egy szigorú figyelmeztetéssel.

elderly-couple-with-cellphone

Miközben a nyugdíjasok ilyesfajta tetteit nem mindig minősítik bűncselekménynek, egy japán lap írója arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű rosszindulatú tettek egy növekvő tendenciát rajzolnak ki az országban.

Egy 2015-ös statisztika szerint az idősek letartóztatásának száma az év első felében több mint 23 ezer volt, ami körülbelül 4 ezerrel több, mint a tizenévesek letartóztatásainak száma. Ez volt az első alkalom, hogy az idősek megelőzték a fiatalokat. A lap írója szerint az idősek így adják ki magukból a stresszt. Egy ilyen esetben egy 75 éves férfit márciusban azért tartóztattak le, mert egy gyereket fojtogatott. Az első osztályos tanuló azt mondta neki: „nem kéne ezt csinálnia”, mikor látta, hogy a férfi az utcára dobta a cigarettacsikket.

Az elöregedő japán társadalomban pedig bizony egyre több a nyugdíjas, akik valamilyen frusztrációt kisebb-nagyobb kihágásokkal próbálnak kezelni. Vajon a börtönökben is egyre több lesz idős elítélt?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez