Betiltotta a leggyakrabban használt matematikai jelet az Iszlám Állam

A kereszteket egyre gyakrabban használja kivégzéshez az Iszlám Állam Szíriában és Irakban. Rájuk feszíti az árulókat, a többi, válogatottan brutális kivégzési mód mellett. Iskoláiban azonban mostantól tabu ez a forma – bármilyen alakban is.

Matmatikaórán tilos ezentúl a + jel használata az összeadásoknál a “kalifátus” iskoláiban – erről számolt be legalábbis egy szíriai újságíró. Hogy miért? Mert az iszlamisták szerint ez világszerte a keresztények szimbóluma. És hogy mit alkalmaznak helyette az ISIS által uralt területek iskoláiban? A z betűt.

Hosam al-Jablawi a washingtoni székhelyű Atlanti Tanács honlapján blogbejegyzésében arról is ír, hogy a tilalmat azzal indokolták az iszlamisták, hogy bárki, aki plusz-jelet használ, a hitetleneket majmolja. A matekkönyvekből azokat a példákat is törölték, amelyekben olyan “nyugati” kifejezések szerepeltek, mint demokrácia, pénzkölcsönzés vagy szavazás.

Az ENSZ tavaly arról számolt be, hogy csaknem 700 ezer gyerek volt kénytelen távol maradni az iskoláktól, míg az Iszlám Állam át nem írta a tantervet úgy, hogy az saría-kompatibilis legyen. Irak nyugati részén pedig 2015 elején 1500 iskolaépületet koboztak el az iszlamisták azért, hogy katonai táborokká alakítsák át őket – közölte Anbar tartomány oktatási hivatalának egyik munkatársa.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez