Öngyilkos merényletek Ádenben

Több tucatnyi halálos áldozatot követelt két öngyilkos merénylet a nemzetközileg elismert jemeni kormány ideiglenes székhelyén, Ádenben – közölték hétfőn jemeni biztonsági tisztviselők.

A tisztviselők közlése szerint legalább 45 ember halt meg a tengerparti város Hor Makszar nevű negyedében.

Az egyik terrorista a jemeni hadsereg egy toborzóirodája előtti sor mellett robbantotta fel magát és a gépkocsiját, legalább 20 toborzásra jelentkező embert ölt meg.

A másik merénylő a katonaság egy parancsnokának a háza előtt várakozó újoncok között hozta működésbe a robbanómellényét és legalább 25 újonccal végzett.

Jemenben 2014 óta polgárháború dúl, az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és az Iszlám Állam is terjeszkedni kezdett.

A hétfői merényletek elkövetőjeként eddig egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett, ám a közelmúltban mindkét szélsőséges szervezet hajtott végre terrortámadásokat a jemeni fegyveres erők tagjai és vezetői ellen.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez