A migránsok távoztak, de a rendőrök Idomeniben maradnak

Már csak néhány ember maradt a görög-macedón határnál lévő Idomeninél kialakult sátortáborban, amelynek felszámolását a hét elején kezdték meg a görög hatóságok – derült ki csütörtökön a görög bevándorlásügyi miniszter közleményéből.

“Az akció rendőrségi része példásan zajlott le” – ismertette Jannisz Muzalasz a Mega görög televízióadónak nyilatkozva. Mint megjegyezte, már csak néhány ember lézeng a hevenyészett menekülttáborban, ahol nemrégen még több mint 8 ezren tartózkodtak.

A hatóságok kedden fogtak hozzá a tábor kiürítéséhez.

A tárcavezető elmondta, hogy a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.

A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik. Ezeket az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.

Macedónia március elején lezárta határait és ezzel az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalat, amelyen át tavaly több mint egymillió migráns érkezett Európába. Az idomeni tábor lakói abban reménykedtek, hogy a határátkelők újra megnyílnak előttük, és vonakodtak beköltözni a határtól távolabb fekvő, de jobban felszerelt fogadóközpontokba. A táborban március elején még több mint 14 ezren éltek, de számuk fokozatosan csökkent, ahogy az emberek rájöttek: a macedón hatóságok nem fogják meggondolni magukat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez