Az örmény népirtás múzeumába is ellátogatott Ferenc pápa

Háromnapos látogatást tesz Örményországban a katolikus egyház feje, aki tavaly közös misét pontifikált a Szent Péter templomban az örmény katolikosszal, az ősi örmény egyház fejével. Akkor Ferenc pápa ünnepélyesen elítélte az örmény népirtást.

Emiatt Törökország átmenetileg visszahívta vatikáni nagykövetét. Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök között pedig polémia bontakozott ki 2014-ben, mert a katolikus egyházfő nehezményezte a keresztények hátrányos helyzetét török földön. Az örmény népirtás után kevés keresztény maradt Törökországban, ahová viszont a szíriai polgárháború miatt sokan menekültek.

Mintegy 1,5 millió keresztény örmény veszítette életét az első világháború idején. A szultán ekkor hadban állt Oroszországgal. A Törökországban élő örmény kisebbséget a hatalom azzal gyanúsította, hogy együttműködik Oroszországgal. A brutális gyilkosságok és a sivatagi halálmenetek gyakorlatilag megsemmisítették az örmény kisebbséget a szultán birodalmában.

Törökország mindmáig nem ismeri el a népirtás tényét és a kormányzat rendkívül idegesen reagál arra, ha külföldön az örmény népirtásról beszélnek. Erdogan elnök nemrég Németországot bírálta amiatt, mert a berlini parlament elismerte  az örmény népirtást.

Ferenc pápai látogatása a népirtás múzeumában Jerevánban minden bizonnyal hasonló visszhangot vált ki Ankarában. Ferenc pápa viszont a vallások és népek közötti megbékélést hangsúlyozza, hiszen Örményország egy olyan régióban fekszik, ahol a vallások és népek közötti háborúk szörnyű véráldozatot követeltek és követelnek ma is.

Kép: Emlékmű a népirtásról Örményországban

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez