Brüsszel: csak akkor tárgyalnak a kilépésről, ha London hivatalosan is bejelenti

Az Egyesült Királyság kilépési szándékának bejelentése nélkül nem fogjuk elindítani az elválási folyamatról vagy jövőbeli kapcsolatainkról szóló tárgyalásokat – jelentette ki kedden Brüsszelben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az állam- illetve kormányfőket tömörítő testület ülését megelőzően.

Tusk leszögezte, miközben tiszteletben kell tartani a brit szavazók akaratát, az uniós szerződéseket is tiszteletben kell tartani. Ezek értelmében pedig a brit kormánynak kell kezdeményeznie az európai közösségből való kiválás folyamatát.

A bennmaradási kampányt vezető Cameron, aki a népszavazás másnapján bejelentette lemondási szándékát, hangsúlyozta, az “elválási” folyamatnak amennyire lehetséges, konstruktívnak kellene lennie.

A kormányfő úgy vélte, nem szabad hátat fordítani Európának, hiszen “ezek az országok a szomszédaink, barátaink, szövetségeseink, partnereink”. Az európai vezetők többször is felszólították Cameront, hogy mielőbb jelentse be országa kilépési szándékát, azaz aktiválja a távozási folyamatra kidolgozott szerződéses cikkelyt, amellyel elkezdődik a tagság megszűnéséig tartó kétéves időszak.

(A képen: Donald Tusk)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez