Betilthatják a motorokat Vietnamban?

Vietnam fővárosában azon gondolkodnak, hogy betiltanák a motorkerékpárokat, mert azok ellepték Hanoit. A helyiek szerint a gazdaság teljese leállna, ha nem motorozhatnának.

Kétségtelen, hogy Hanoi az egyik legnagyobb olyan ázsiai város, ahol a közlekedést a kerékpár, valamint a motorkerékpár határozza meg. Hanoi vezetése most elgondolkozott azon, hogy betiltaná a motort a városban, mert attól tartanak, hogy az utak túlzsúfoltak lesznek, miután a középosztály rekordszámban vásárol autókat.

A becslések szerint két év múlva már 7 millió motorkerékpár lesz az utakon a városban, ami körülbelül annyi, mint a jelenlegi lakosság. A vezetők most törik a fejüket, hogy emellett hogyan közlekednek majd autók, buszok és gyalogosok. Az új tervezet szerint 2025-re eltűnnének a motorok az utcákról.

Ezt azonban a motorosok torkán még nem sikerült lenyomni, szerintük ugyanis a gazdaság leállna, ha megtiltanák, hogy motoron szállítsanak. Ők ahhoz vannak hozzászokva, hogy így viszik a sörösrekeszeket, a gázpalackot a főzéshez, a rizst, a rákokat és a kis családot.

„Lehetetlen. Ez megnehezítené a hivatalnokok, dolgozók, diákok és kereskedők életét” – mondta egy motoros taxis.

Motorcycles are seen on a street in Hanoi

Vietnamban gyors gazdasági növekedés tapasztalható, különösen a lakosság jövedelmét nézve az ezredforduló óta. A 90 millió lakosból becslések szerint minden második embernek van motorkerékpárja, az autóeladások pedig tavaly óta 55%-kal nőttek meg.

Ami tovább súlyosbítja a káoszt, az az „Ázsia Párizsa” néven ismert kaotikus francia gyarmati építészetre jellemző, mindenütt fákkal és tavakkal szegélyezett sugárutak. Bár az emelt vasútvonalak és metrórendszerek kiépítése zajlik már Hanoiban, ha hamarosan nem lesznek készen ezzel, a közlekedés tényleg reménytelen lesz.

„A járművek száma más most hatalmas, ráadásul az emberek nem értenek egyet a tiltási tervvel” – mondta egy motorjavító műhely vezetője.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez