Forró vízben főzte elevenen saját katonáit az Iszlám Állam

A hét katona kezét és lábát megkötözték, majd egy hatalmas üstbe dobták őket, melyben már fortyogott a forró víz. Előtte az Iszlám állam bírósága ünnepélyesen halálra ítélte őket. Mi volt a bűnük ? Elfutottak az ellenség elől a harcban Sarkat és Szalahudin tartományban Irakban.

Nem ez az első eset, hogy az Iszlám Állam nyilvánosan kivégzi a dezertőr katonákat, de forró üstbe eddig csak olyanok kerültek, akiket az Iszlám Állam az ellenségeinek tekintett. A vereségek hatására az Iszlám Állam egyre keményebb módszereket alkalmaz a saját embereivel szemben is. A külföldről érkező iszlamista harcosokkal eleve közlik: innen a kiút a temetőn keresztül vezet!

A múlt hónapban Fallúdzsa elvesztése miatt 19 katonát végzett ki az Iszlám Állam. Nekik még viszonylag szerencséjük volt, mert elkerülték a forróvizes üstöt. Katona módjára főbe lőtték őket egy téren. A forróvizes üst eddig a hitetleneknek volt fenntartva. A Daily Mailnek korábban egy 17 éves jezidi lány elmondta: szexrabszolga volt Rakkában, az Iszlám Állam kvázi fővárosában. Gazdája és testőrei rendszeresen megerőszakolták. Arra kényszerítették, hogy közben mondja fel a Korán verseit.

Ha hibázott, akkor megkorbácsolták. Ha ellenkezett, akkor megmutatták neki a nagy üstöt, melyben már néhány szerencsétlen jezidi főtt! Az Iszlám Állam most először saját katonáit dobatta bele a nagy üstbe, hogy megmutassa: a dezertőrökre a legszörnyűbb halál vár, ha megpróbálnak megszökni a hősi halál elől a harctéren.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez