A nizzai tragédia talán legszívszorítóbb képe

Letakart apró holttest fekszik a nizzai sétányon, mellette játékbaba.

Ez a fotó valószínűleg éppen úgy bele fog égni az agyunkba, mint a hároméves Aylan Kurdié tavaly nyáron, a török tengerparton. Mindketten annak a jelképei, hogy a felnőttek nagyon elszúrtak valamit, és annak a gyerekek (is) az áldozatai. Mindkét kicsinek az elvakult terror okozta a vesztét: egyiküket a hazájából űzte el, másikukat talán a hazájában találta meg. Azért “talán”, mert nem tudjuk, hogy francia volt-e a kislány.

A nizzai képet a Reuters fotósa, Eric Gaillard készítette a legkevesebb 84 halottat maga után hagyó csütörtöki teherautós terrortámadás, tömegmészárlás után. Félszáz másik ember lebeg még élet és halál között a kórházakban – közölte délután Francois Hollande francia elnök. Sokan közülük gyerekek.

Az ünneplő tömegbe hajtó, majd felgyorsuló és két kilométeren át gázoló teherautó útjából sokan el tudták rángatni a gyermekeiket. Míg mások nem. “A férjem felkapta a mieinket, és futni kezdett. Megfordultam, és olyan sok halott embert láttam. Még egy kisbabát is, akinek a feje teljesen szét volt zúzva” – mesélte megrendülten egy szemtanú, Linda a francia iTélé-nek.

Egy másik szemtanú arról beszélt az AFP hírügynökségnek, hogy volt valaki, aki megpróbálta kirángatni a vezetőfülkéből az ámokfutó teherautósofőrt, Mohamed Lahouaiej Bouhlelt. “Az erkélyen álltam, pont a Promenade des Anglais-n, néztem, hogyan ünnepelnek az emberek. Hirtelen egy teherautó tűnt fel, és az emberek felé indult” – mondja a 42 éves Richard Gutjahr német újságíró, aki fel is vette, amit látott.

“Meglepő módon a sofőr nagyon lassan vezetett, és egy motoros üldözte. Megpróbált elébe vágni, még a vezetőfülke ajtaját is megpróbálta kinyitni, de elesett, és a teherautó kerekei alatt végezte. Akkor a sofőr a gázba taposott, a jármű felgyorsult, és cikk-cakkban belehajtott a tömegbe.” Gutjahr szerint ekkor több lövés is elhangzott, nem tudni, ki lőtt, a pánikba esett emberek rohanni kezdtek, fedezéket kerestek, ahol tudtak. Pillanatokon belül holttestek hevertek a sétányon.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez