Irakban az amerikaiak megtámadására buzdítja híveit a befolyásos síita imám

Muktada asz-Szadr serege védte meg Bagdadot, amikor az Iszlám Állam dzsihádharcosai Irak fővárosát fenyegették. Most viszont honlapján megfenyegette Amerikát, mondván, hogy katonái immár célpontot jelentenek a Béke Brigád számára is.

A Béke Brigád Irak legerősebb síita fegyveres ereje. 2003-ban, amikor az USA és szövetségesei lerohanták Irakot, még Mahdi hadseregének hívták őket. Akkor is szemben álltak Amerikával, de később békét kötöttek, hiszen a síiták kulcspozícióba jutottak Irak politikai életében.

Épp ez ellen lázadnak fel a szunniták, akik közül emiatt sokan támogatják az Iszlám Államot Irakban. Az USA egykor 170 ezer katonát állomásoztatott Irak területén, de ezt fokozatosan csökkentették. Ma már alig több mint 4000 amerikai fegyveres van Irakban. Most újabb 560 érkezik, és ennek kapcsán közölte Muktada asz-Szadr síita imám, hogy ők célpontjai lesznek a Béke Brigádnak. Ennek a síita fegyveres erőnek kétszer is sikerült behatolnia Bagdad zöld zónájába, melyet az amerikai és iraki erők szinte hermetikusan elzártak a világtól. A zöld zónában működnek a fontosabb kormányhivatalok, illetve itt vannak a diplomáciai képviseletek is. Az amerikai csapatok egyik legfontosabb feladata, hogy a zöld zóna biztonságát megőrizzék. Mindenképp el akarják kerülni a líbiai katasztrófát, amikor dzsihádharcosok támadása Bengázi városában az USA nagykövetének az életébe került 2012-ben.

Az amerikai csapatok másik feladata az, hogy az iraki erőkkel együtt visszafoglalják az Iszlám Állam legnagyobb városát, Moszult. Ha eközben a síita milicisták hátbatámadják őket, akkor az igen komoly mértékben meggyengítheti az Iszlám Államra nehezedő nyomást. Irakban lassan olyan helyzet alakul ki, hogy mindenki háborúzik mindenki ellen. Ez a vallásilag és etnikailag megosztott országban véget nem érő polgárháborút jelenthet …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez