Gyanús csomag miatt kiürítették az Eiffel-tornyot

Rohamtempóban ürítették ki a Franciaország szimbólumának számító tornyot, mert egy biztonsági őr pisztolyt vélt felfedezni az egyik látogató csomagjában. Később kiderült: a műanyag tárgy hasonlított ugyan fegyverhez, de nem az volt. Az eset kapcsán kétféle magyarázat is született.

A rendőrség szerint terrorelhárító gyakorlat volt, mely egy kicsit félresikerült egy túlbuzgó biztonsági őr miatt. Az Eiffel-tornyot üzemeltető cég főnöke viszont megdicsérte a biztonsági őrt, és nem említett semmiféle terrorelhárító gyakorlatot. Szerinte a biztonsági őr helyesen cselekedett, hiszen egy egész turistacsoport csomagjait kellett átvizsgálnia. Egy fegyverre emlékeztető tárgy keltette fel a figyelmét, és ezért adta ki a vészjelzést.

Minthogy Franciaországban az elmúlt hónapokban több véres terrorakció volt, ezért komoly készültség tapasztalható azokon a helyeken, ahol sok ember fordul meg. Párizsban az Eiffel-torony a legnépszerűbb célpontok közé tartozik. A tornyot 1889-ben avatták fel a nagy francia forradalom századik évfordulójára. Azóta Párizs és egész Franciaország szimbóluma lett. Már több mint 250 millió turista kereste fel. Az Iszlám Állam többször tett már közzé olyan propagandavideót, melyen az ő fekete zászlójuk leng az Eiffel-tornyon.

A terrorfenyegetés miatt Franciaországban sorra mondják le a nagyobb rendezvényeket. Nizzában, ahol július 14-én drámai terrortámadás volt, lefújták a kerékpáros Európa-bajnokságot. Franciaországban meghosszabbították a szükségállapotot. Ennek értelmében megerősített katonai-rendőri-csendőri járőrök cirkálnak azokon a helyeken, ahol sok ember fordul meg. Az Eiffel-torony árnyékában állandóan ott vannak a fegyveres egyenruhások, de a háttérben ott dolgoznak a biztonsági őrök is, akiknek az a feladatuk, hogy kiszúrják a gyanús csomagokat az Eiffel-torony környékén…

Fotó: AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez