Ilyen sem volt még – nő vitte az iráni csapat zászlaját Rióban

Áttörés. Korábban soha nem volt még ilyen. Hogy az iszlám köztársaság csapatát egy nő vezette volna fel bármely olimpia megnyitóján is.

Iránban annyira szigorúan tartatják be az iszlám normákat, köztük a férfiak és a nők elkülönítését, hogy a nőknek nem is szabad látogatniuk azokat a mérkőzéseket, amelyeken férfiak játszanak. Így hát érthető, miért olyan nagy szó, hogy most a 31 éves Zahra Nemati vihette a nemzeti lobogót.

Az íjásznő kerekesszékben vonult a túlnyomórészt férfiakból álló csapat élén, piros és zöld fejkendőben. Már régóta készült az olimpiai részvételre, igaz, más sportágban: taekwondo-ban. De aztán közbeszólt egy autóbaleset. A tizenéves lány deréktól lefelé megbénult, és hiába volt már feketeöves, azt a karriert fel kellett adnia. A sportot viszont nem akarta abbahagyni. Néhány évvel később íjászként láthatták viszont az iráni sportkedvelők.

A legtöbb olimpikontól eltérően nemcsak augusztus egy részét tölti Rióban: szeptemberben visszatér a paraolimpiára, ahol négy évvel ezelőtti bajnoki címét kell majd megvédenie.

Szóval mindkét sporteseményen indul. Azt mondja, a legjobb eredményre törekszik, azt akarja, hogy az emberek és a családja örüljenek, lássák, hogy jól van és erős. Az elmúlt években többször végzett már az első 10-ben világversenyeken, tavaly a 9. volt Lengyelországban.

A 2012-es londoni paraolimpián az első iráni nőként szerzett aranyat a riói olimpia honlapja szerint. Hogy a “rendes” játékokon és a paraolimpián is indulhasson, arra a tavalyi ázsiai játékokon szerzett jogot, ahol mindkét mezőnyben kiemelkedően teljesített.

Zahra Nemati most abban bízik, hogy más, kerekesszékben ülő nők is követik a példáját. Az ENSZ ki is nevezte ezért jószolgálati nagykövetének. Azt mondja, sokat jelent neki, hogy segíthet boldoggá tenni azokat, akiket tényleg nagy problémákkal sújtott az élet.

Fotó: AP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez