Kenyában gyilkolt egy kínai turista

Egy kínai turista halálra szúrt egy nőt, sőt annak férjét is megsebesítette egy kenyai luxusszálláson.

Az incidens a kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban történt. Ez az a klasszikus szavanna, amelyet jól ismerünk az Afrikában játszódó természet- és kalandfilmekből, így sok turista jár ide nyaralni. Az egyik luxusszálláson egy kínai pár éppen vacsorázott – írja az scmp.com.

Egy másik kínai férfi valamiért azt követelte tőlük, hogy hagyják el az asztalt, majd mikor nem tették, mellkason szúrta a párt egy késsel.

A megyei rendőrfőnök azt mondta, hogy a turistát letartóztatták, és kihallgatják, bíróság elé állítják. A leszúrt kínai nő meghalt, a férje pedig súlyos sérülésekkel kórházba került.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez