Válás kínai módra: a feleség több mint egymilliárd dollárt kapott

Pekingben már több dollármilliárdos él, mint New Yorkban. Így nem csoda, ha a válóperek összege is a világrekordot döngeti. Egy pekingi bíróság úgy döntött, hogy a fiatal informatikai guru 7,35 milliárd jüant, vagyis több mint 1,1 milliárd dollárt tartozik átadni elvált nejének.

A Beijing Kunlun Tech részvényein osztozkodik a házaspár. A férj még az 1,1 milliárd dolláros részvénycsomag átadása után is a legnagyobb tulajdonos marad a cégben.
A pekingi bírósági döntés nem érinti a Grindr nevű, melegeknek szóló randialkalmazást, melyet nemrég vásárolt meg a férj, Csou Yahui. Kínában ugyan ez a legnagyobb összeg, melyet válóperben eddig kifizettek, de a nyugati világban nagyobb tétekről is beszélnek. A veterán sajtómágnás, Rupert Murdoch például állítólag ennél lényegesen több pénzt adott kínai származású nejének. Wendy Teng jóval fiatalabb volt férjénél. Így nem csoda, ha szerelmi kapcsolatba került Tony Blair korábbi brit miniszterelnökkel. Ez szíven ütötte az öreg férjet, aki inkább kifizette a hatalmas összeget, de nem kívánta többé látni nejét, aki megcsalta őt Tony Blair kormányfővel. Később Rupert Murdoch Jerry Hall-lal vigasztalódott, aki a Rolling Stones örökifjú sztárjának, Mick Jaggernek volt a neje. Ott sem kis pénz cserélt gazdát a válás idején. Ugyancsak dollármilliárdos összeg szerepelt Bernie Ecclestone válása esetében.
Az F1 örökös menedzsere is hatalmas pénzeket fizetett ki, de a pontos összeget senki sem ismeri. A hivatalos válóperes rekordot egy orosz oligarcha tartja. 2014-ben egy svájci bíróság csekély 4,3 milliárd dollárt ítélt meg Dmitrij Ribolovjev nejének. Az asszonynak peche volt. Férje fellebbezett, és a bírósági döntés másodfokon már lényegesen kisebb összegről szólt. Az orosz oligarcha neje “mindössze” 600 millió dollárt kapott, vagyis alig több mint a felét annak, amit most a kínai informatikai guru felesége felmarkolt…
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez