Uganda dühös és vizsgálatot követel Washingtontól

Néhány nappal ezelőtt a rendőrök a Kalifornia állambeli San Diegóban agyonlőttek egy ugandai férfit. Alfred Olango a harmincas éveiben járt. Az ugandai kormány tudni akarja, miért kellett meghalnia, az ugandaiak dühösek..

A rend őrei lakossági bejelentésre érkeztek, a férfi állítólag beszámíthatatlanul viselkedett. Jeff Davis rendőrfőnök szerint felszólításuk után fegyvernek látszó tárgyat húzott elő a zsebéből, amivel célba vette őket, így az amerikai törvények szerint azonnal tüzet nyitottak rá és megölték.

olango

Az ugandai kormány utasította washingtoni nagykövetségét, hogy sürgesse az ügy azonnali kivizsgálását, hiszen az eddigi tények alapján már biztos, hogy Olango mentálisan sérült volt és teljesen fegyvertelen. Azt a rendőrök is beismerték azóta, hogy amit a zsebéből előhúzott, az egy e-cigaretta volt. A vizsgálat egyébként már folyik. Az ugandai médiában és a közösségi oldalakon gyakorlatilag mindenki háborog a történtek miatt.

Ugandában és Amerikában is tüntetések voltak a gyilkosság után. A feketék elleni túlzott erőszaknak tulajdonítják ezt a halálesetet is. Amerikában durva faji különbségek vannak az erőszak alkalmazásában. A letartóztatás közben megölt emberek 31%-a fekete, pedig a lakosságnak csak a 13 százalékát teszik ki. A statisztika szerint egy fiatal fekete férfinek 21-szer nagyobb az esélye arra, hogy a rendőrök megöljék, mint egy ugyanolyan korú fehér férfinek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez