70 külföldi vezető a gyászolók között – eltemették Simon Pereszt

Simon Peresz volt államelnök temetésére – az izraeli állami méltóságok mellett – az egész világból hetven politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Jelen volt Barack Obama amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök is.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a szerdán elhunyt Simon Peresz temetésén elmondott gyászbeszédében az izraeli jobb- és baloldal közös céljáról és a katonai erő segítségével megteremthető béke fontosságáról beszélt.

Elsőként Reuven Rivlin jelenlegi államfő szólalt meg remegő hangon. Egy korszak lezárásának nevezte Peresz halálát, és megemlékezésében bocsánatot kért politikustársai nevében a politikai csatározások hevében olykor elhangzott személyes sértésekért.

Utána Netanjahu szólalt fel, aki bevonulásakor kezet fogott és néhány szót váltott az első sor egyik legelőkelőbb helyére – Orbán Viktor mellé – ültetett Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Netanjahu Izrael egyik alapító atyjának nevezte a kilencvenhárom évesen elhunyt Pereszt, s optimizmusának, békevágyának és Izrael iránti szeretetének jeleként értékelte, hogy Izrael és az egész világ gyászolja, és ennyien jöttek az egész világból, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Hangoztatta, hogy Peresz életének volt célja, s reményt lehet meríteni örökségéből. Peresz nemzedékekre próbálta biztosítani Izrael védelmét, miközben békét próbált kötni is – vélte a kormányfő, s hangsúlyozta, hogy politikai riválisok voltak ugyan, de barátok lettek az évekkel.

Netanjahu felidézte egy késő éjszakába húzódó beszélgetésüket, amelyben Peresz kifejtette, hogy csakis a béke garantálhatja a biztonságot Izrael számára, míg ő úgy vélte, hogy csakis a biztonság garantálása után következhet a békekötés.

A temetésen – újragondolva régebbi véleményét – kifejtette, hogy mindkettejüknek igaza volt, s mindkettejük célja az ország jövőjének biztosítása volt. A katonai erő csak eszköz, mellyel megteremthető a valódi cél, a béke. Az igazság nem csak az egyik politikai oldalon van”- mondta Netanjahu.

Barack Obama amerikai elnök gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal.

Obama kijelentette, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet.

“Most Izrael következő nemzedékének és barátainak a kezében a békekötés munkája” – tette hozzá az amerikai elnök a többi gyászbeszédnél jóval több politikai kijelentést tartalmazó búcsúztatásában.

“Peresz a cionista gondolatban rejlő igazságot és reményt mutatta nekünk, a visszanyert haza földjén a szabad életet. Biztonságos életet egy önmagát megvédeni képes nép számára”- hangsúlyozta. ”Ez volt Simon Peresz élete, és ez Izraelé is, a zsidó nép története az elmúlt században”- tette hozzá.

Clinton felelevenítette huszonöt éven át tartó barátságukat, és kijelentette, hogy a Peresz által megálmodott jövő már Izrael jelenkori valóságává lett. Elutasította bírálóinak vádját, hogy az elhunyt naiv álmodozó lett volna, s kijelentette: Peresz mindig tudta, miként valósítsa meg álmait, és soha nem adott fel semmit.

Ámosz Óz erősen politikai színezetű beszédében elmondta, hogy barátságuk kezdetén, negyven éve rájött Simon Peresz titkára: ez a naivitása volt, amellyel egyrészt elfogadta és felismerte a valóságot, másrészt meg akarta változtatni azt, miközben önmagában is kész volt változtatásra.

A gyászbeszédek után a koporsót a Jichák Rabin és Jichák Samir volt kormányfők sírjai között kialakított, új sírhelyen hantolták el. Az elhunyt gyermekei elmondták a hagyományos zsidó gyászimát, a kaddist, majd elhelyezték a friss síron a különböző izraeli állami szervek és a család koszorúit.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez