Kár lenne belehalni a munkába – a munkaőrültek nem igazán jó munkaerők

Így vázolja fel a problémát a kérdés egyik legfőbb amerikai szakértője. Bryan E. Robinson könyvet is írt a témáról: Chained to the Desk (Az íróasztalhoz láncolva). Ő saját magáról is elismeri: enyhén munkaőrült, de gyógyulóban.

Nem sok jó következik abból, ha valaki szinte betegesen kötődik a munkájához – állapítja meg a Georgia egyetem (USA) friss tanulmánya. Megsínyli az egyén maga, a családja és maga a cég sem jár jól. Azt hihetnénk, hogy a munkaőrült dolgozó jót tesz a cégnek, hiszen rengeteget dolgozik. Nem így van! A sok munka nem igazán hatékony. A normális munkatársak sokkal eredményesebbek mint a munkaőrültek – derül ki a tanulmányból. A ráfordított idő és energia a munkaőrültek esetében általában nem kamatozik igazán. A bergeni egyetem (Norvégia) szerint a munkaőrült tulajdonképpen szenvedélybeteg. Azt javasolják: a pszichiáterek kezeljék a munkaőrülteket épp úgy, mint mondjuk a depressziósokat. Ma ez még nincs így: a munkaőrült nem számít betegnek még Japánban sem!

A távol-keleti szigetországban minden ötödik munkavállalónak jó esélye van arra, hogy halálra dolgozza magát! A helyzet annyira komoly, hogy a kormány javasolta a nagyvállalatoknak: figyeljenek oda! Van már segítség: ez a névtelen alkoholisták és kábítószeresek mintájára megszervezett névtelen munkaőrült szervezet: a Workaholics Anonymous. Júniusban már világkonferenciát tartottak Londonban. 12 lépcsős programot dolgoztak ki arra, hogy miképp lehet leszoktatni a munkaőrülteket a túlzásba vitt munkáról! Mindez persze a gazdagabb országokra érvényes. Ott, ahol az emberek már nem csak a megélhetésért robotolnak. Kínában és Indiában senki sem beszél a munkaőrültekről, hiszen ott általános elvárás az, hogy a munkavállaló több, mint nyolc órát dolgozik naponta, olykor heti pihenőnap nélkül. A gazdag országokban más a helyzet: a munkavállalók jelentős része rászorulna a névtelen munkaőrültek 12 lépcsős leszoktató programjára. A közepesen fejlett országokban – mint Magyarország – az a kérdés: meg tud-e élni a munkavállaló a fizetéséből? Ha igen, akkor már elkezdhet azon gondolkodni: miért nem a sípályán vagyok, hanem a munkahelyemen?!