Angliában méregdrága az egyetem, Skandináviában viszont meglepően olcsó

10 ezer eurós kiadással számolhat egy átlagos egyetemi polgár évente Nagy-Britanniában. Ha nincs komoly családi támogatása, akkor hitelt kell felvennie vagy munkát kell vállalnia a tanulmányok mellett. Skandináviában viszont az egyetemista diákok jó része még állami segélyre is számíthat, ha felsőfokú tanulmányokat folytat.

Öt európai állam egyetemi rendszerét hasonlította össze az Eurydice. A brit és a skandináv filozófia szöges ellentétben áll egymással. A másik három állam (Franciaország, Olaszország és Spanyolország) valahol középen helyezkedik el. A táblázatokon narancs színnel jelölik azt, hogy mennyibe kerül a felsőoktatás első szakasza – évente. A kék szín az állami támogatás mértékét jelenti. Az összegek euróban vannak megadva. A táblázatok ITT tekinthetők meg.

Nagy-Britanniában a támogatás nulla, vagyis az egyetemi polgár teljesen magára van utalva: honnan teremtsen elő évi 10 ezer eurót? Svédországban viszont – a többi skandináv államhoz hasonlatosan – komoly segítségre számíthat az egyetemi diákok döntő többsége (89%)! Franciaország középen áll: 64-36 a fizetős és államilag támogatott diákok aránya. Olaszországban és Spanyolországban rosszabb az arány. Bár mindkét állam igyekszik támogatni az egyetemi polgárokat, de szegény az eklézsia. Az olasz és a spanyol állam költségvetési problémái nem engednek meg komolyabb támogatást.

Mindez persze csak a dolgok anyagi része. Nincs szó arról, hogy melyik intézménynek milyen a presztízse. Franciaországban például az egyetemek nem fizetősek, de a tekintélyes műszaki főiskolák borsos tandíjat kérnek. Mégis sokan jelentkeznek az úgynevezett grandes écoles-okba, mert az ott megszerzett diploma aranyat ér a piacon.

A brit egyetemek is azért kérhetnek magas tandíjat, mert a diplomák globális piacán általában többre értékelik őket, mint a kontinentális egyetemeket. Az oktatás Nagy-Britannia egyik legfőbb bevételi forrása, és a többi európai államban is mind fontosabb része a nemzetgazdaságnak. Az egyetemek egész Európában diplomagyárak lettek, ahol igen gondosan kalkulálják a költségeket. Az egyetemeket fenntartó intézmények éppúgy, mint a diákok, hiszen minden komoly munkahelyen a felvétel során az az egyik legfontosabb kérdés: milyen egyetemen végzett?…

Fotó: Newcastle University / Geograph

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez