Dubaj legújabb csodája – a magából színházat csináló stadion

Készüljünk fel a transzformerekre. Legalábbis épületekben. Dubajban az első ilyent 2018-ra ígérik.

Az Egyesült Arab Emírségek új attrakciója önmagát alakítja majd át stadionból színházzá és viszont – írja a Khaleej Times. A Dubaj Aréna építését a héten jelentették be. Ez lesz egyébként a térség legnagyobb fedett sportlétesítménye is, műszaki és technológiai csodákkal felszerelve.

A székek például képesek lesznek arra, hogy eltűnjenek a padlóban, ha erre van szükség (például egy nagyobb rockkoncerten). Majd megjelenjenek, ha mégis inkább ez kell (mondjuk egy nagyszabású esküvőn). Vagy pedig, ahogy írtuk, alkalmazkodjanak ahhoz, hogy sporteseményt vagy színházi előadást rendeznek-e az épületben.

Az akár 20 ezer embert is befogadni képes létesítmény Dubaj szívében lesz, és a tervek szerint két éven belül már át is adják.

Az építők szerint olyan nagy nemzetközi események megtartására teszi majd képessé a várost, amilyenek ma csak New Yorkban, Londonban vagy Sidney-ben vannak.  A légkondicionált térben bármilyen szabadidős, szórakoztató vagy kulturális tevékenység elképzelhető, a hatalmas koncertek mellett akár jéghoki vagy NBA-meccseket is lehet tartani.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez