Amikor először beszélt arab vezető a kneszetben

1977-ben pontosan ezen a napon kezdte meg izraeli látogatását az egyiptomi elnök, Anvar Szadat. Ő volt az első arab államférfi, aki valaha is felkereste a zsidó államot.

A vizit 36 órás volt, Szadat elnök gépe a Ben Gurion reptéren landolt. Izrael kormányfője, Menachim Begin mellett Efraim Katzir elnök fogadta, tiszteletére 21 lövés hangzott el. A reptéri ünnepség után Jeruzsálembe vitték az egyiptomi államfőt, ahol egy órán át tárgyalt Beginnel.

Másnap beszédet mondott az izraeli parlamentben – ezt élőben követhették több százmillióan szerte a világon. Arabul szólalt meg – ez a kneszet egyik hivatalos nyelve. Menáhem Begin héberül válaszolt, szinkrontolmács fordította a szavait Szadatnak

Akinek izraeli útjától leesett a nemzetközi közösség álla. Izrael és Egyiptom előzőleg négy háborút vívott egymással, és Izrael még mindig megszállása alatt tartotta az 1967-ben elfoglalt Sínai-félszigetet.

Amikor alig 10 nappal korábban, november 9-én Szadat arról beszélt az egyiptomi parlamentben, hogy ellátogat Izraelbe, kevesen vették komolyan. Amikor Begin ezután hivatalosan is meghívta, senki nem hitte, hogy el fog menni.

De elment. És ezzel megtörte azt az arab politikát, hogy senki nem foglalkozik érdemben és nyilvánosan az 1948-ban alapított új állammal. Világszerte tüntetni kezdtek az arabok és barátaik a vizit ellen. Izraelben erre emelték a biztonsági készültséget, 10 ezer embert vezényeltek ki az egyiptomi elnök védelmére.

És hogy miről beszélt Szadat a kneszetben? Azt mondta a képviselőknek és rajtuk keresztül Izrael népének, hogy “igazán és szívből üdvözöljük, hogy itt élnek közöttünk békében és biztonságban.”

Az akkor, Izraelben megkezdett megbeszélések a Camp David-i egyezményben, az egyiptomi-izraeli különbékében csúcsosodtak ki, 1979. márciusában. Egyiptom volt az első arab állam, amely békét kötött Izraellel. Szadatot a zsidó államban tett látogatása népszerűvé tette Nyugaton – Beginnel közösen megkapta a Nobel-békedíjat 1978-ban.

Az arab világ azonban megvetette és kiközösítette. 1981-ben egy kairói katonai díszszemlén saját országa tisztjei végeztek vele.

Fotó: Szadat beszéde a kneszetben / Wikipedia Commons

 

.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez