54.000 embert evakuáltak egy második világháborús bomba miatt Németországban

Nem túl kellemes karácsonyi meglepetésben volt részük ma délelőtt Augsburg város lakóinak, amikor el kellett hagyniuk otthonaikat egy második világháborús, brit bomba miatt.

„Mindenkit arra kérek, hogy hagyja el a területet, ha lehetséges, magától – posztolta Kurt Gribi polgármester egy videóban, amit a Twitteren osztottak meg. Ugyanakkor arra is megkérte a lakosokat, hogy rokonaikat és barátaikat is informálják, és bizonyosodjanak meg arról, hogy a lezárt területen kívül tartózkodnak, figyeljenek oda egymásra.

A bombát egyébkét kedden találták meg, de a hatóságok úgy döntettek, hogy vasárnap, azaz ma fogják hatástalanítani. Az 1.8 tonnás robbanószerkezet kiiktatása akár öt órát is igénybe vehet.

Több, mint 70 évvel a háború vége után is találnak még hatástalanított bombákat német területeken, amik a náci Németország elleni intenzív bombázások és hadműveletek

maradványai. Augsburg nagy részét egyébként szinte teljesen elpusztította egy brit és amerikai erők által indított bombázás 1944. február 25 és 26 között. A mostani akcióra 900 rendőrt mozgósítottak és a háború óta ez volt a legnagyobb ilyen jellegű akció az országban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez