Bojkottálja az Oscar-gálát a díjra jelölt iráni film sztárja

A legjobb idegennyelvű filmek kategóriájában az iráni Ashgar Farhadi “Az ügynök” című mozija az egyik jelölt az idén. A film egyik sztárja bejelentette: bojkottálja a díjátadót.

A 33 éves színésznő, Taraneh Alidoosti azért nem megy Los Angeles-be, mert így tiltakozik az ellen, hogy az új amerikai elnök az ABC televíziónak azt mondta: 30 olyan országból nem fogadnak el vízumkérelmeket, ahonnét erős a terrorveszély. A szakértők szerint Szíria, Irak, Jemen, Líbia, Szomália és Irán mindenképpen ott van ezen a listán.
Ezen háborodott fel az iráni színésznő. “Trump vízumtilalma az irániakkal szemben rasszista. Attól függetlenül, hogy ez vonatkozik-e majd a kulturális eseményekre vagy sem, én tiltakozásul távol maradok a 2017-es Oscar-díjak átadásáról” – írta a Twitteren.

A film világhírű rendezőjét, Ashgar Farhadit már korábban is jelölték Oscarra, amit akkor meg is nyert. 2012-ben a Nader és Simin – Egy elválás története című filmjéért kapta meg az arany szobrocskát, Irán történetében az elsőt.

A most jelölt mozi három európai (dán, német és svéd), valamint egy ausztrál versenytárssal küzd majd meg. Az iráni Press TV szerint erkölcsi drámáról szól, egy színész házaspárról, akik Arthur Miller klasszikusában, Az ügynök halálában lépnek színpadra, és hatalmasat változik az életük, amikor új otthonba költöznek.

A film már begyűjtött két győzelmet a 69. Cannes-i filmfesztiválon májusban, a legjobb forgatókönyvnek járó Arany Pálma mellett a legjobb férfi szereplő díját is elhozta – az utóbbival Shahab Hosseinit tüntették ki. Az ügynök több más mellett Golden Globe-jelölést is kapott.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez