Vége az Irán elleni szankcióknak, jöhetnek a magyar vállalkozások

Mezőgazdaság, élelmiszeripar, műanyagipar, járműipar. Ezek azok a területek, ahol mindenképpen megvalósul az együttműködés az Iráni Iszlám Köztársaság és Magyarország között. Erről az első magyar-iráni vegyesbizottsági ülés után beszélt Szijjártó Péter. György Gabriella tudósítása a Globoportnak.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, az Irán elleni szankciós időszakban tizedére esett vissza a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat. A nukleáris megállapodással viszont Magyarország számára is megnyílt az út, hogy a 80 milliós országban rejlő lehetőségeket kihasználja. Szijjártó Péter bejelentette: 85 millió eurós hitelkeret hoz létre az Eximbank, amellyel a magyar és iráni vállalatok közti együttműködést akarja segíteni. Megkezdődnek a beruházásvédelmi eljárások is, amivel a cégek számára megteremtik a jogbiztonságot – tette hozzá a miniszter.

dscf0030

Több száz Ikarus autóbusz futhat az iráni utakon az Eximbank finanszírozásával. Szijjártó Péter az iráni gazdasági és pénzügyminiszterrel, Ali Tajebniával folytatott megbeszélése után elmondta, a járműipar mellett más területen is előrehaladt tárgyalások folynak. Magyar cégek modernizálnák két nagy iráni város hulladék- és vízgazdálkodási rendszerét. Emellett az iráni energia infrastruktúra fejlesztéséből is kivennék a részüket a magyarok a külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter emlékeztetett rá: mivel Irán jelentős élelmiszerimportra szorul, ezen a téren is megnyílhat az út a magyarok előtt.

dscf0044

A két ország képviselői arról is megállapodtak, hogy az iráni importengedélyezési hatóság kitüntetett figyelmet fordít a magyar vállalatok iráni piacra segítésére. A létrehozott közvetlen banki kapcsolattal pedig a két ország vállalkozásai közötti pénzügyi tranzakciókat akarják megkönnyíteni – ismertette a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett arra is, hogy Orbán Viktor már 2015-ben Teheránba látogatott.

dscf0006

Az azóta folyó tárgyalások eredménye az is, hogy 2016 nyarán Magyar Nemzeti Kereskedőház nyithatta meg kapuit Teheránban. Ahol a magyar vállalatoknak nyújtanak segítséget a piaci igények felmérésével és a helyi üzleti lehetőségek feltérképezésével. A bizottsági ülés után a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közel 60 magyar és iráni cég részvételével szervezett üzleti fórumot. Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója beszédében ösztönözte a vállalatok képviselőit az együttműködésre.

dscf0013

Európa szívében helyezkedik el Magyarország, ezért is bír kiemelkedő jelentőséggel Irán számára. Ezt Ali Tajebnia mondta, aki kifejezte reményét, hogy most megkötött sikeres megállapodások és a meglévő jó politikai kapcsolatok mellett még tovább mélyül a két ország közötti gazdasági kapcsolat is.

dscf0028

dscf0021

dscf0036

Fotó: Konkoly-Thege György

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez