Indul a kétsebességes Európa?

Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország vezetői március 6-án Versailles-ban csúcstalálkozót tartanak, hogy előkészítsék az EU-csúcsot Rómában. Az olasz fővárosban a tagállamok vezetői azt ünneplik, hogy 60 éve Rómában indult az európai integráció. A párizsi Le Monde úgy véli: indul a kétsebességes Európa, mert a Trump féle Amerika nagyon is kétséges szövetséges.

Brüsszelben pedig nem akarnak arra várni, hogy egyik vagy másik tagállam meggondolja magát. Merkel kancellár Máltán, a legutóbbi uniós csúcson már nyíltan a kétsebességes Európára célzott. Nem kell mindenkinek mindenben részt vennie! – hangsúlyozta Európa vezető hatalmának kancellárja, aki ősszel nehéz választás elé néz hazájában. Francois Hollande ugyancsak feltette a kérdést: jó-e a kétsebességes Európa? Igennel válaszolt. Ez a véleményük az olaszoknak és a Benelux államoknak is.

Schäuble német pénzügyminiszter már régen kemény magról beszél

Ide tartoznának az eurozóna erős államai. Azután a második körben lennének az eurozóna gyenge tagállamai, mint például Görögország. Végül jönnek az eurozónán kívüli államok, melyek általában pragmatikusan csak egy szabadkereskedelmi övezetnek fogják fel az EU-t, ahol szabadon lehet utazgatni és az áruk és a pénzek szabadon mozoghatnak. A kemény mag számára a döntő kérdés a közös költségvetés. Enélkül az EU nem igazán erős. Választási időszakban ezt nem akarják megvitatni sehol sem, de a cél az, hogy a kemény mag államai ebben az irányban tegyenek lépéseket, ellensúlyozva Trump amerikai nacionalizmusát.

A visegrádi országok a Trump-féle Amerika és a putyini Oroszország között úgyis Brüsszelt választják

Így gondolják Berlinben és Párizsban. Angela Merkelt meglepte a visegrádi államok erős reakciója a muzulmán bevándorlás ügyében. Legutóbb Varsóban arra figyelmeztette a lengyeleket: nézzenek a térképre! A putyini Oroszországgal szemben csakis Európára számíthatnak, hiszen az USA ugyancsak megbízhatatlan szövetséges, amíg Trump ül a Fehér Házban. Elhagyják-e az uniót a visegrádi államok? A párizsi Le Monde úgy véli, hogy nem. Budapesten, Varsóban vagy Pozsonyban pragmatikusan ítélik meg az uniót, vagyis hasznot akarnak húzni belőle. Versailles-ban tehát indulhat a kétsebességes Európa, amely a gyakorlatban többsebességes lehet. Frans Timmermans, a Bizottság alelnöke kizárta, hogy az alapszerződéseket módosítanák. Vagyis fű alatt indulhat a kétsebességes Európa, amely új lendületet akar adni az integrációnak 60 év után Rómában.

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez