Közös programokra pályázhatnak a testvérvárosok

Félmillió – 2 és fél millió közötti összegre pályázhatnak idén is testvértelepülési programjaikhoz a hazai megyei és települési önkormányzatok. A pályázat keretösszege 200 millió forint, a támogatás vissza nem térítendő.

Évről évre nő az az összeg, amellyel a kormány az együttműködést segíti a magyarországi, illetve a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, horvátországi, szlovéniai és ausztriai önkormányzatok között. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy 2015-ben 100 millió, tavaly 150 millió forintra lehetett pályázni, az idén azonban már 200 millióra nőtt az összeg.

Mindig magyarországi önkormányzat adhatja be a pályázatot, és általában kulturális események, sport- és hagyományőrző rendezvények, oktatási programok megvalósítását támogatják. A nemzetpolitikai államtitkárság szeretné a magyar történelemhez kapcsolódó eseményeket és a nemzeti ünnepekhez kötődő közös programokat támogatni, a testvér-településeken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködését segíteni. A lényeg a kapcsolatépítés a testvértelepülések között. De pályázhatnak olyan önkormányzatok is, melyeknek még nincs testvértelepülésük, most szeretnék felvenni a kapcsolatot valamelyik határon túli várossal vagy faluval.

dscf0016

Nem csak kárpát-medencei testvértelepüléssel rendelkező önkormányzatok indulhatnak, de előnyben részesítik a magyar-magyar kapcsolatrendszer építését és elmélyítését – mondta az államtitkár. Civil- és egyházi szervezetek, ifjúsági szervezetek de még mondjuk tűzoltótestületek közötti kapcsolatokról is szó lehet, de az ő nevükben is az önkormányzatoknak kell benyújtaniuk a pályázatot.

Méghozzá március 31-én délután 2 óráig kell ezt megtenni. Olyan programokra, amelyek 2017. május 1. és 2018 április 30. között valósulnak meg.

Hogy hányan fognak idén élni a lehetőséggel, azt nehéz megbecsülni. Tavaly a 150 milliós keretösszegre 400 pályázat érkezett, ebből 189 kapott támogatást. A programok sokrétűek voltak, ezt már vetített képeken mutatta meg Potápi Árpád János. A többi között támogatták a Kukoricafesztivált Bábolnán, a zalakomári testvértelepülési gyermektábort, a testvértelepülések találkozóját Győrasszonyfán, a határokon átívelő fúvószenei fesztivált Téten, a hagyományőrző testvértelepülési találkozót Karcagon.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez