36 terroristával végzett minden bombák anyja

Tegnap dobták le az amerikaiak Afganisztánban, mára kiderült, mekkora pusztítást vitt végbe az óriásbomba, a GBU-43/B Massive Ordnance Air Blast Bomb, azaz MOAB.

Az Iszlám Állam 36 tagját ölte meg és a támaszpontjukat is megsemmisítette az Egyesült Államok legnagyobb, nem nukleáris bombája. Ezt az afgán védelmi minisztérium közölte.

 

A bombát az ISIS alagútjaira dobták le Nangarhar tartományban, civileknek nem esett bajuk a műveletben. A MOAB becsapódását ezen a linken mutatta be az amerikai hadsereg.

Az afgán védelmi minisztérium azt közölte, hogy Kabullal egyeztetve került sor az akcióra és a bomba a Momand-völgy egy olyan részét találta el, ahol az Iszlám Állam egy 300 méter hosszú barlangrendszert használt. A 9.800 kilós bomba az iszlamisták sok elrejtett fegyverét megsemmisítette. Meghalt Siddiq Yar, az Iszlám Állam parancsnoka is – közölte az afgán elnöki szóvivő. Aki arról is beszélt, hogy a dzsihádharcosok Pakisztánból jöttek át és üldözték a környék lakóit.

A több mint 9 méter hosszú GBU-43/B bombát először 2003-ban tesztelték az amerikaiak, de a mostani bevetést megelőzően még soha nem használták. Most viszont itt volt az ideje – közölte John Nicholson tábornok, az afganisztáni amerikai csapatok parancsnoka. Az afgán hadsereg már csaknem két hete folytatott hadjáratot a térségben az ISIS fegyveresei ellen, és most a “jó fegyvert vetették be a jó célpont ellen”, hogy világossá tegyék: nem hagynak rejtekhelyet a terroristáknak Afganisztánban.

A MOAB egyébként a legpusztítóbb konvencionális fegyver az amerikai hadseregben, hatalmas és GPS irányítja. Egy MC-130-as gépről dobták le. Egy szemtanú, egy ISIS-ellenes afgán fegyveres arról számolt be a BBC-nek, hogy éppen vacsoráztak az ellenőrző pontjukon egy kilométerrel távolabb, amikor a bomba becsapódott. Hatalmas robbanást hallottak, aztán tűzhegyet láttak, a lángok mindent bevilágítottak. Hozzátette, hogy az előző napokban a civilek már mind elhagyták a térséget.

A BBC szerint a Trump-kormányzat Afganisztán-politikája még nem egyértelmű – az óriásbomba ottani bevetése azt üzeni az Iszlám Államnak, hogy a terrorszervezet vezeti az Egyesült Államok ellenségeinek listáját és bárhol lecsapnak rá a világon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez