Miről volt szó a nemzetbiztonsági tanács ülésén Párizsban?

Franciaországban semmi sem akadályozhatja meg az elnökválasztást. Bernard Cazeneuve kormányfő erről a nemzetbiztonsági tanács ülése után beszélt.

Egységre szólította fel az ország népét két nappal az elnökválasztás első fordulója előtt. A csütörtök esti terrorakció után megerősítették a készültséget: több mint 50 ezer katona, rendőr és csendőr vigyáz majd a választások biztonságára vasárnap. Az elnökjelöltek személyi testőrségét is kibővítik, hiszen ők is célpontot jelenthetnek.

Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet, melyet csütörtökön este követett el egy francia állampolgár, aki valószínűleg a börtönben lett dzsihádharcos. Karim Cheurfi 2015-ben szabadult. Hármas gyilkossági kísérletért ült, de ezeknek semmi közük nem volt az iszlámhoz. A 39 éves férfi most a rendőrökre támadt Párizs belvárosában: egyet megölt és kettőt megsebesített. A tűzharcban a rendőrök vele is végeztek. Pár napja Marseille-ben fogtak el két dzsihádharcost, akik merényletet készítettek elő az elnökválasztás idejére.

Tegyétek gyászszertartássá a demokratikus esküvőt, mely nem más, mint a hitetlenség és a prostitúció ünnepe! – ez az Iszlám Állam jelszava. Tudatosan kívánják rombolni a demokráciát és káoszt teremteni a demokratikus államokban a választások idején, amikor amúgy is heves politikai viszályok vannak az országban. A terrorizmus eddig nem volt fő témája a francia elnökválasztásnak, hiszen minden jelölt egyetért abban, hogy maximális erőfeszítést kell tenni a biztonság érdekében. Korábban a merényletek növelték Marine Le Pen szélsőjobboldali jelölt népszerűségét, hiszen ő ellenzi a muzulmán migránsok bevándorlását. Jelenleg ő a második helyen áll a népszerűségi listán, igy jó esélye van arra, hogy bejusson a második fordulóba. A választópolgárok jelentős része azonban még mindig bizonytalan és nagy kérdés, hogy a csütörtök esti merénylet milyen hatással lesz az elnökválasztásra, melynek első fordulóját vasárnap rendezik meg Franciaországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez