Betiltották a burkát Németországban

Hivatalnokokra és katonákra vonatkozik csak az új törvény, ők munkaidőben nem viselhetik majd a teljes arcot eltakaró öltözetet.

A Bundestag csütörtöki döntése jóval enyhébb, mint a Franciaországban érvényes általános burkaviselési tilalom. A német parlament alsóháza ugyanis csak azt hagyta jóvá, hogy az állami feladatokat ellátó személyek, a hivatalnokok és katonák munkaidőben ne viselhessék a teljes arcot eltakaró burkát. A rendelkezés egyúttal azt is előírja, hogy mindenki köteles felfedni az arcát olyan helyzetekben, ahol az szükséges a személyazonosságának megállapításának érdekében.

A burka betiltását már korábban is sürgette a német belügyminiszter, az új törvény azonban a berlini karácsonyi vásáron történt merénylet után került csak terítékre. A The Local német kiadásának beszámolója szerint új biztonsági intézkedések bevezetéséről is döntöttek: a biztonsági kockázatot jelentő személyeket elektronikus jeladó viselésére kötelezhetik, valamint a hatáságok közötti információáramlást is javítják egy új informatikai rendszerrel a jövőben.

A burka részleges betiltásával az ellenzék szerint haszontalan törvényt hoztak a parlamentben, hiszen túl sok embert nem érint a dolog, az ARD televízió tavalyi felmérése szerint pedig a közvélemény nagy része is inkább az általános burkatilalmat támogatta volna – akkor mindössze 30 százalékuk állt ki a részleges tilalom mellett, amit végül most elfogadott a parlament.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez