Fiúk szoknyában – akció az egyenjogúságért a francia középiskolákban

Mi lenne, ha pénteken mindenki szoknyában jönne suliba? Ezzel a kérdéssel fordult a középiskolásokhoz Franciaországban négy diákszervezet. 2014 óta minden évben megrendezik a szoknya napját a francia középiskolákban, de most először lett országos a kampány. Hány fiú vesz fel szoknyát?

A kezdeményezés arra kíván rámutatni, hogy bár Franciaországban kiáltották ki az emberi jogokat, de az egyenjogúság terén nincs nagyon mivel dicsekedni. A szoknya napjára létrehozott honlapon például a francia diákok megtudhatják, hogy már több mint 80 brit középiskola szabályzatába iktatta: fiúk is hordhatnak szoknyát! Ezek egyáltalán nem mind skót középiskolák. Legutóbb például a Highgate School vezetése döntött igy Észak-Londonban. A honlapról azt is megtudhatják a francia diákok, hogy a fizetések terén még mindig nagy a lemaradás: a nők átlagosan 23%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak Franciaországban.  A cégek vezetői között mindössze 9% a nők aránya.

Ezen kíván változtatni Macron elnök, akinek kormányában épp annyi a nő, mint a férfi miniszter. Olyan posztra is nő került, ahol Napóleon hazájában eddig nem sok keresnivalója volt a szebbik nemnek. Franciaországnak ezentúl női hadügyminisztere van, épp úgy, mint Németországnak. Kettőjük feladata lesz a közös európai hadsereg megteremtése. És akkor nem beszéltünk még Franciaország új First Lady-jéről. Brigitte Macron – aki egykor tanárnője volt a mostani elnöknek a középiskolában – aktív szerepet kíván játszani az Élysée-palotában. Elnök férje ezzel maximálisan egyetért: én nem dugom el a függöny mögé az asszonyt – jelentette ki Emmanuel Macron. Hozzátéve, hogy neje az első számú tanácsadója lesz az Élysée-palotában, Párizsban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez