Berángatott egy kislányt a vízbe – elaltathatják a felbőszült hattyút Norvégiában

A helyi hírességnek számító állat agresszív viselkedésével magára haragította az embereket. Lehet, hogy az életével fizet érte.

Norvégia Hordaland megyéjében évek óta csak a “Kikötő Főnökeként” emlegetik azt a hattyút, aki Os község kikötőjének legismertebb alakja. Becenevére rászolgált a sokak által szeretett, de legalább annyi embert irritáló állat: kirívóan agresszív viselkedésével gyakran magára haragította a helyieket. Amikor ugyanis úgy tartotta kedve, hirtelen megtámadta a járókelőket, de a vízen evezők sem voltak tőle biztonságban. Legutóbbi támadásával azonban túlment minden határon: egy óvodás csoportot szemelt ki magának, az egyik kislányt pedig csőrével megragadta, és berántotta a vízbe múlt pénteken – számolt be róla az NRK.

A település vezetése, bár korábban számos alkalommal vállalta az állat gyógyítási költségeit, most úgy döntött: nem lehet tovább tolerálni a hattyú támadásait, így felmerült a költöztetés, de az elaltatás ötlete is. Arról még nem számoltak be, melyik lesz az állat sorsa, a kislányt ért támadás azonban olyannyira felháborította a lakosokat, hogy sokan azt követelik: fizessen életével a tettéért.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez