A világ legcukibb erőművével termelik az áramot Kínában

Panda alakú napelemparkot nyitottak a kínai Datong közelében. Amellett, hogy irtó aranyos, sokkal fontosabb feladata van: hatalmas mennyiségű szén-dioxidtól menti meg a bolygót.

Kína egy ideje élen jár a megújuló energiaforrásokat telepítő országok között, most viszont a környezettudatosság mellett a kreativitásra is volt gondjuk: a Pande Green Energy Group Limeted nevű cég megtörte a szokásos négyzetrácsos napelemek uralmát, és egy óriáspanda alakú napelemparkot hozott létre. Az 50 MW teljesítményű erőmű rengeteg káros anyagtól kíméli meg a Földet: 25 év alatt 3,2 milliárd kWh zöld energiát lesz képes előállítani – ez nagyjából 1 milliárd tonna szén elégetését váltja ki, 2,7 millió tonna szén-dioxidtól mentve meg ezzel bolygónkat.

A létesítményt tavaly novemberben kezdték építeni, idén, június 30-án adták át és már meg is kezdte az energia betáplálását az észak-kínai régió hálózatába.

Amellett, hogy a létesítmény erőműként energiát termel, a fiatal generációk számára szeretné közelebb hozni a megújuló energiaforrások fontosságát. A napelemparkban helyet kap egy oktatási központ is, ahol a fiatalok számára tartanak majd előadásokat, így szeretnék felhívni a figyelmet a környezettudatosságra.

A napelempark létrehozása egy globális fejlesztési projekt része, amelyet az ENSZ Fejlesztési programja és a világ egyik legnagyobb, megújuló energiaforrásokkal foglalkozó cége, a China Merchants New Energy Group közösen hívott életre. A Datong közelében átadott napelempark csupán a kezdet, az elkövetkező öt évben számos további, panda alakú erőművet terveznek, és nemcsak Kínában, hanem világszerte.

Kép forrása: China Merchants New Energy/Panda Green Energy

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez