Netanjahu Párizsban: a civilizációk háborúja folyik a radikális iszlám ellen

Izrael miniszterelnöke azon a megemlékezésen vett részt a francia fővárosban, melyet a franciaországi zsidóüldözés kezdetének 75. évfordulóján rendeztek. Most először fordult elő, hogy a megemlékezésre meghívót kapott Izrael miniszterelnöke is.

Ez nagyon nagyon erős üzenet – hangsúlyozta Netanjahu. Aki kiemelte: a civilizációk háborúja folyik jelenleg a világban a radikális iszlám ellen. Izrael ennek a harcnak az első vonalában áll – mondta Benjamin Netanjahu Párizsban.

Franciaország sohasem fogadja el az anticionizmust, mert ez az antiszemitizmus új formája – hangoztatta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök. A 2. világháború idején a francia hatóságok maximálisan együttműködtek a zsidók összegyűjtésében. Megvannak erről a dokumentumok – közölte Macron. Ezzel a szélsőjobb vezérének, Marine Le Pennek válaszolt, aki a választási kampány idején azt állította: a francia állam nem bűnös, mert a zsidókat a nácik ölték meg.

Az antiszemitizmus nem múlt el a nácik vereségével – hangsúlyozta Franciaország köztársasági elnöke. Beszédében utalt arra a gyilkosságra, amely tavaly történt Párizsban. Sarah Halimi asszonyt a szomszédja gyilkolta meg. A gyilkost elfogták és vizsgálat indult ellene. Azért ölte meg a szomszédját, mert zsidó volt? Ezt a tényállást nem tartotta súlyosbító körülménynek az ügyészség, pedig az antiszemitizmus minden bizonnyal  a gyilkosság fő motívuma volt.

Benjamin Netanjahu európai körútja során Budapestre is ellátogat. Ő az első izraeli kormányfő, aki Magyarországra jön a rendszerváltás óta. A látogatást megelőzően Netanjahu utasította Izrael budapesti nagykövetét, hogy vonja vissza azt a bírálatát a magyar kormánnyal szemben, amely antiszemitának nevezte a Soros György elleni kampányt. Izraelben lex Sorost készít elő a jobboldali kormánypárt. Netanjahu a demokratikusan megválasztott kormány politikájának aláásával vádolja Soros György szervezeteit Izraelben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez