A plafont fejelték le a légörvénybe került gép utasai

Sikító gyerekek, a plafonba ütődő utasok. Tíz embert kellett kórházba vinni az American Airlines Athén-Philadelphia járatáról.

Az amerikai média az egyik utas Twitter-bejegyzése alapján járt utána a dolognak. A nő azt írta, hogy olyan őrült volt és olyan hirtelen jött a turbulencia, hogy az egyik utaskísérő az ő vállán landolt. Aztán a plédjeikkel itatták fel a poharaikból a gép mennyezetére került italokat.

Az ABC televíziónak egy másik utas azt mesélte, hogy teljes volt a káosz. Éppen az italok felszolgálása folyt, a légiutas-kísérők már az utolsó sorokban jártak, amikor bemondták, hogy mindenki üljön le és kapcsolja be a biztonsági övet. A személyzet még el sem érhette a neki kijelölt üléseket, amikor rázkódni kezdett a gép, aztán hirtelen nagyot zuhant. A gyerekek sírtak, többen lefejelték a mennyezetet.

A gépen 287 utas és 12 tagú személyzet volt. Az előbbiek közül hárman, az utóbbiak közül heten szorultak a leszállás után kórházi ápolásra.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez