Bannon, a barbár visszatér!

Ezzel fenyegette meg Amerikát Steve Bannon, akit Trump elnök kitett a Fehér Házból. Az USA elnöke Twitter-üzenetben köszönte meg a kirúgott főtanácsadónak, hogy választási győzelemhez segítette.

Steve Bannon, aki a szélsőjobboldali Breitbart rádió élén döntő fontosságú szerepet játszott Trump sikeres elnöki kampányában, visszatér régi sikerei színterére. A Breitbart rádiónál folytatja. A kezem ott van a ravaszon-  nyilatkozta kirúgása után Trump egykori kedvence. Aki elmondta: Trump elnöksége ebben a formában véget ért. Most már a globalista erők vették át az irányítást a Fehér Házban.

Hol van Jared Kushner? – kérdezték az izraeli lapok pártállásra való tekintet nélkül, amikor Trump elnök védelmébe vette a neonáci tüntetőket Charlesville-ben, ahol antiszemita jelszavak is elhangoztak. Az elnök veje ortodox zsidó és egyben a Fehér Ház közel-keleti főtanácsadója. A kedvéért Ivanka Trump áttért a zsidó hitre. Jared Kushner mégsem szólalt meg. Ám a háttérben ügyködött. A Fehér Ház kabinetfőnökével és a nemzetbiztonsági tanácsadóval összefogva kinyírta Bannont, aki az elnök fő kapcsolata volt a szélsőjobboldali mozgalmakkal.

Furcsa módon Bannon sorsát az pecsételte meg, hogy egy liberális lapban lúzer bohócoknak nevezte a neonáci tüntetőket. Egyidejűleg állást foglalt amellett, hogy az USA-nak nem kellene olyan harciasnak lennie Észak-Koreával, Iránnal és Oroszországgal szemben. Ez szerepelt Trump választási programjában, de a realitások ezt felülírták. Ma Washingtonban a legfontosabb döntéshozók azon a  véleményen vannak, hogy nincs kompromisszum! Az USA stratégiai érdeke a konfrontáció Észak-Koreával, Iránnal és Oroszországgal. Kerül, amibe kerül.

A héják és galambok meccsét ezúttal is a héják nyerték meg Washingtonban. Ugyanakkor a populisták elveszítették legfőbb kapcsolatukat a Fehér Házhoz. A Breitbart Rádió európai szerkesztősége rendszeresen támogatásáról biztosította Lengyelország és Magyarország Brüsszellel szembenálló politikáját. Trump nem véletlenül Varsóban kezdte meg legutóbbi európai körútját. A lengyel fővárosban találkozott a közép- és kelet-európai vezetőkkel, akiket önálló politikára ösztönzött mind Brüsszellel, mind pedig Moszkvával szemben. Mi marad ebből? A Fehér Házban valószínűleg semmi, hiszen Bannon magányos harcos volt, bár volt egy-két embere, mint például Gorka Sebestyén.

Bannon, a barbár visszatér! – ígérte a kirúgott főtanácsadó. Lehet, hogy Bannon veszélyesebb lesz a Fehér Házon kívül, mint belül? Az elkövetkező hetekben kiderül. Trump mindenesetre azzal számol, hogy a következő választás még messze van. Addig pedig nagyobb szüksége van az üzleti elit, a zsidó lobbi  és a katonák támogatására, mint egy populista gurura, aki csak a választások idején fontos az Egyesült Államokban.

Fotó: Steve Bannon / Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez