Mennyire okos a világ első okosrendőrsége?

Dubajban kezdte meg működését a héten a világ első digitális rendőrörse. Rövidesen az emírség minden kerületében lesz okosrendőrség – ígérik.

A cél az, hogy a rendőrség szolgáltatásait minél több ember számára elérhetővé tegyék – mondják az illetékesek. Dubajban sokan azért nem tesznek feljelentést egy-egy bűnügy után, mert úgy érzik, hogy ezzel bevonják a magánszférájukba a hatóságokat – magyarázza a helyzetet az egyik hivatalnok. Ráadásul nyelvi korlátok is vannak – a két és fél millió lakos többsége külföldi, a legtöbben közülük nem beszélnek arabul.

Az okos rendőrörsön a nap 24 órájában kínálnak nekik közvetlen virtuális hozzáférést. Hatvan féle szolgáltatás érhető el így, közülük 27 intézésébe bevonnak virtuálisan egy rendőrségi alkalmazottat, 33 viszont teljesen automatizált.

Az uralkodó is megtekintette az első okos rendőrörsöt.
Az uralkodó is megtekintette az első okos rendőrörsöt.

Az okosörsön külön kis fülkékben jelenthetik az incidenseket, bűneseteket, panaszaikat az emberek. A személyi vagy az útlevél alapján azonosítják a polgárokat, mindegyik kis boxban van egy szkenner és egy nyomtató, ezek segítségével nyújtható be a panasz. Fel lehet tölteni a rendszerbe bizonyítékokat, be lehet szkennelni az esetekről készült fotókat. A bejelentés után az ügyfél kinyomtatja a komplett dokumentumot, aláírja, beszkenneli, átküldi, aztán másolatot kap róla. Ha mindez megtörtént, akkor videókonferencián beszélheti meg a dolgot az ügyfél és egy rendőr.

A távolabbi cél az, hogy mindez otthonról is elérhető legyen bárkinek. Ahhoz azonban még dolgozni kell a hitelesítő rendszeren – hogy minden kétséget kizáróan be tudják azonosítani, ki lépett kapcsolatba a rendőrséggel Dubajban.

Az emírségben egyébként magukat a rendőröket is robotizálják: az első robotzsaru idén májusban állt munkába. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez