Ópályiban volt első bevetésén a Magyar Afrika Társaság mentőszolgálata

Az AHU afrikai orvosi misszióiról már sokszor írtunk. A Társaság jó ideje készült már arra, hogy elindítsa hazai Mentőszolgálatát. Önkéntesekből nem volt hiány, adományokból lassan a mentőautó és a felszerelése is összejött. Az első magyarországi küldetésére az elmúlt hét végén indult az AHU mentőszolgálata.

A célállomás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályi volt. Mivel a 3 ezres település lakóinak egy része nem jut el rendszeres egészségügyi ellenőrzésre, a Magyar Afrika Társaság Mentőszolgálata úgy döntött, hogy itt szervezi meg első egészségügyi szűrőnapját.

img-20170930-wa0003-cropped

Ópályi polgármesterével, Herdon Jánossal együttműködve a Jókai Mór Általános Iskolában került sor a misszióra. Míg az iskola aulájában és tantermeiben a szűrővizsgálatok folytak, a tornateremben a gyerekek számos játékot kipróbálhattak, kézműveskedhettek és megismerhették az afrikai hangszerek világát.

img-20170930-wa0004

A vizsgálatokon körülbelül kétszázan vettek részt, ebből ötven gyermek. Az önkéntes szakemberek tizenöt olyan esetet szűrtek ki, ahol kórházi vizsgálat javasolt és a tizenötből három embert kórházba is szállított a mentő. A kiszűrt esetek között gyermekek is voltak.

A Magyar Afrika Társaság az ópályi önkormányzattal egyeztetve három nélkülöző család számára juttatott el egy-egy, a mindennapi életet megkönnyítő csomagot, melyet a szűrőcsapat tagjai a nap végén személyesen adtak át a családoknak. Ezen kívül tartós élelmiszerből, gyerekruházatból, tisztálkodó szerekből és játékokból álló adományt is átadott az AHU az Ópályi Vöröskereszt Alapszervezete képviselőjének, aki eljuttatja azokat a rászorulóknak.

img-20170930-wa0010

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez