Ilyennek látta egy magyar tizenéves Afrikát – videó

Filmre került szinte minden, amit a magyar fiatalok láttak és átéltek Ugandában. A tinik kedvenc internetes sorozatában már le is ment két rész a Nagy Afrikai Kalandról. Mi volt a legfurcsább kint? Ami a legkevésbé sem olyan volt, amilyennek gondoltad?

– Az időjárás. A legtöbb ember, amikor Afrikáról hall, azt hiszi, hogy ott irdatlanul meleg van. Mi nem is olyan messze voltunk az Egyenlítőtől, mégis nagyon kellemes, 20-25 fokos idő volt egész végig és ez számomra nagyon meglepő volt. Akárcsak az elképesztő szegénység – ez olyan brutális módon jelen van Afrika területén, amit egy európai ember nem nagyon tud elképzelni.

– Mondanál rá egy példát?

– Vannak családok, ahol még ruhára sem telik – rengeteg olyan kisgyereket láttunk az utca szélén álldogálni, akik konkrétan teljesen meztelenek voltak, mert nem volt ruhájuk.

– Mit csináltatok ti kint?

– Egyrészt a Magyar Afrika Társaság által kiküldött orvosok munkáját támogattuk, segítettük. Odamentünk abba a kórházszerű létesítménybe, amelyben ők dolgoztak és asszisztensi munkát láttunk el – a gyógyszereket, kötszereket adogattuk, illetve az icipici gyerekeket, akiknek nem is volt nagyon bajuk, próbáltuk felvidítani a jelenlétünkkel, azzal, hogy cukorkát osztogatunk. Játszunk velük, hogy legalább kicsit boldogabbá tegyük a napjukat.

– Másrészt?

– Hogy az orvosok munkáját bemutassuk. Éppen ezért forgattunk a sorozatunkba ott is, a kórházban is, hogy a nézők lássák: mennyire fontos, hogy a misszió ezt a tevékenységet végzi. Ugyanis nagyon sokszor előfordul Afrikában, hogy 10 ezer emberre egy orvos jut, vagy esetleg még annyi sem.

– Ottani iskolákban is forgattatok.

– Igen. A kórházak felszereletlenségénél már csak az iskolák felszereletlensége nagyobb mértékű. Olyan iskolákban jártunk, ahol víz sincs, áram sincs, ablakok sincsenek. Még a falak is omladoztak, ráadásul  volt, ahol tető sem volt rendesen. Ha esett az eső – márpedig mi nagyon esős időszakban voltunk, és minden második nap eláztunk – szóval ilyen esetekben az osztálytermek, melyekben voltunk, beáznak és ez is nehezíti az ottani tanulást.

– Hány gyerek van ott egy osztályban?

– Rengeteg, főleg abból kifolyólag, hogy Afrika legtöbb iskolájában – ez az állami iskolákra érvényes, melyek nem fizetősek, hanem ingyenesek – úgy néz ki a történet, hogy elsőtől nyolcadik osztályig mindenki egy osztályba jár. Egy padba beülnek akár öten-hatan is, hogy a tanulás lehetőségét egyáltalán megkapják. A gyerekek itt egészen másképp viszonyulnak az iskolához, mint egy európai. Ők kimondottan szeretnének iskolába járni, csak sajnos nem mindenkinek van rá lehetősége.

– Összebarátkoztatok velük?

– Erre kevés esély volt. Az angol nyelvet ugyan gőzerővel oktatják, de azért még nem beszélnek a legtöbben túl jól angolul. Így a barátságkötés eléggé nehézkes volt.

– Mi az, ami a legnagyobb élményt jelentette? Változtál-e ezen az úton valamiben?

– Leginkább az életemhez való hozzáállásomban változtam meg. Ott kint, bár borzasztóak a körülmények, minket azért próbáltak ellátni a lehető legjobban. De a saját otthonunkhoz képest a legtöbb dologban mi is hiányt szenvedtünk. Miután hazaértem, elkezdtem átértékelni ezeket. Azt, hogy kényelmes ágyban aludhatok, azt, hogy bármikor van meleg víz a csapból. Ezek teljes mértékben alapnak számítanak itt Európában, Amerikában vagy Ázsia nagy részén is –  de ott, ahol voltunk, hatalmas kiváltságnak.

– A legszebb dolog mi volt, amit láttál?

– Ahhoz képest, hogy mennyire szegény Afrika, a természeti kincsei elképesztőek. Nagyon szegény és nagyon gazdag földrész egyszerre. Szegény infrastruktúrában, pénzügyileg, viszont elképesztően gyönyörű tájai vannak. Ha valaki elmegy oda és képes túlrugaszkodni azon, hogy itt milyen nagy szegénység van, hogy nem feltétlenül van rá lehetősége, hogy segítsen mindenkinek és megpróbál egy kicsit saját magának örömet szerezni, akkor olyan gyönyörű tájakat láthat, amilyent kevés más helyen a világban. És ezeket mi láttuk. Ilyen volt például a Nílus forrása, a Nílus egyik híres vízesése, a Murchison-vízesés vagy a háromnapos szafari túra, ahol állatokat karnyújtásnyira láthattunk, szabadon. Zsiráfot, antilopot, ebből több fajtát is, leopárdot, hiénát. Sőt olyan is volt, hogy egy hiéna éppen antilopokra vadászik. Ez valamilyen szinten elszomorító volt, viszont ez a természet rendje. És akkor már örülünk annak, hogy nem a természetfilmekben láttuk a tévében, hanem a saját szemünkkel.