Afrika kincsei a gyerekek – négy magyar nő gyógyított Ugandában

Mielőtt megvonnák négyhetes ugandai küldetésük végső mérlegét a magyar önkéntes orvosok és segítőik, blogbejegyzéseik alapján felidézzük újabb afrikai élményeiket. A Sztetoszkóppal Ugandában, avagy négy magyar nő gyógyít Afrikában bloggere dr. Jakkel Anna (Fekete madonnák a váróban), Lengyel Ingrid (Tíz nap után Afrikában) és dr. Magyar Katalin (Banánmániás hétköznapok) után Dr. Bartha Csilla Katalin.

“Összeszorul a szívem és belehasít a fájdalom… hamarosan búcsút kell mondanom Manafwának, a gyerekeimnek és ennek a csodálatos természetnek. A hetek úgy múltak, mint egy szempillantás. A mindennapi „rutinná vált” szolgálat mellett, amikor a betegeket vizsgáltuk, diagnosztizáltuk, kezeltük, a szabadidőmet a gyerekekkel töltöttem. Ők azok, akik beragyogják a mindennapjaimat és színessé teszik. Nagyon sokat tanulhatunk tőlük, és ha Afrika kincseiről kellene beszélni, akkor szerintem első helyen a gyerekek lennének – mivel ők azok, akik tudnak feltétel nélkül szeretni és körülményeiktől függetlenül igazán örülni.

Olyan csodálatos érzés, hogy amikor jövünk haza már várnak az utcasarkon és ameddig az autóval felérünk a házhoz, már ők is itt vannak, úgy örülnek, hogy hazajöttem. Fáradságot nem ismerve csak leteszem a csomagom, átöltözök, és máris kezdődik a „móka”. Minden délután együtt játszunk: labdázunk, megtanítottak az ő gyerekjátékaikra –  „bolingo, bolingo”, „matoke”, „imire” – , fogocskázunk, táncolnak, énekelnek nekem, néha csak a földön hempergünk és csiklandozzuk egymást. Visszhangzik a tér a gyereknevetéstől, a csiripelő hangjuktól. Néha körbeülünk, énekelünk, imádkozunk és bibliatörténeteket tanítok nekik – ezt természetesen Daniel segítségével, mivel ő fordítja az ő nyelvükre. Amúgy nagyon érdekes, ahogy „értenek magyarul”, mert sokszor, mikor nagyon fáradt vagyok, magyarul beszélek nekik, hogy mit csináljunk és nagyon jól megértik, a nagyobbak hamar tolmácsolják a kisebbeknek az ők nyelvükre… Csodálatos látnom azt, ahogy egymással törődnek és szeretik egymást…

Ezek a gyerekek itt Afrikában és a felnőttek is mindenért hálásak, mindennek tudnak örülni, nem lázadnak Isten ellen, hanem szeretik. Megérint az ő hitük, elmentem istentiszteletre, bibliaórára, imaalkalomra, olyan odaadóan dicsőítették Istent tapssal, tánccal, mindenki jegyzeteli a prédikációt, ismerik az igét, volt véleményük és hozzászólásuk a bibliaórán. Az ő hitüket kifejezik azáltal is, ahogy a taxikon, autókon, csónakon olvashatók a  feliratok „we trust in God”, „God is good”, „God mercy”. Azt hiszem, ha valakik kérdéseket tehetnének fel Istennek, hogy miért ilyen az életük, akkor ők megtehetnék, de ehelyett hálásak, megelégedettek és dicsőítik Istent azért, amijük van…

Valóban nagy nyereség a megelégedés, ugyanis segít hálásnak lenni mindenért. Amíg nagyon sokszor a panaszkodásokat kell hallgatnom és a különböző megjegyzéseket, addig a szívemből mindig feltör a hála: hálás vagyok az egyszerűségért amiben itt részem lehet, hálás vagyok a napsütésért, mert azáltal van áramunk, de hálás vagyok az esőért is, mert így mindennap tudunk tisztálkodni, habár lavorban és hideg vízzel, de tiszták lehetünk. Hálás vagyok a mindennapi eledelért, habár minden nap majdnem ugyanaz, de van mit együnk. Hálás vagyok az autónkért, annak ellenére, hogy a csomagtartóba utazom, mert a héten már 8 személyt bírt meg és mellettünk a csomagokat. Hálás vagyok a kedves személyekért Rose, Flavia, Betty, akik főznek, mosnak ránk, felszolgálnak nekünk. Hálás vagyok a templomért, az iskoláért, a Health Centerért, ahol a héten vizsgálni tudtuk a betegeket. Hálás vagyok a társaimért, különösen a koordinátorainkért, akik nagyon jó munkát végeznek közöttünk, a sofőrünkért Danielért és a fordítomért Andrewert, külön Kamilláért, aki szabadidejében nagyon mellém állt és írta a betegek lapjait, így gyorsabban tudtam vizsgálni a betegeket és a gyógyszereiket odaadni…

…bátorítok mindenkit, hogy jöjjön el és tapasztalja meg ő maga, ízlelje meg ezt a világot, mert teljesen más, mint Európa, ahol a bőség zavara van, de valahogy ez mégis sokkal jobb és szebb. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek, és nagyon fáj, hogy ilyen hamar eltelt az idő, de annál inkább azt érzem, hogy minél hamarabb vissza kell jönnöm… Teljesen jól esett itt Ugandában zsebek nélküli orvosnak lenni, mert itt senki nem is kereste a zsebem, de mindenki megköszönte a szolgálatomat. Ha egyetlen dolgot üzenhetnék az európai testvéreimnek, barátaimnak, akkor ez lenne: feltétel nélkül szeressünk mindenkit, mert csak a szeretet képes arra, amire semmi más. Az egyetlen, ami csodákra képes.”

A Magyar Afrika Társaság önkéntes orvosainak a népszerű internetes sorozat, a Középsuli szereplői segítettek küldetésük utolsó hetében.

Nyitó fotó: dr. Bartha Csilla Katalin a gyerekekkel.