Filmre került a magyar tinik Nagy Afrikai Kalandja

Már látható néhány pillanat az interneten azoknak a magyar középiskolásoknak az útjáról, akik a Magyar Afrika Társaság és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ segítségével látogattak el Ugandába – pont akkor, amikor az AHU 16. orvosi missziója ott gyógyított. A Középsuli sorozat szereplőinek nagy afrikai kalandjáról a Középsuli portál főszerkesztőjét, Kovács Robertinát faggattuk.

Honnét jött az ötlet, hogy a szereplők kiutazzanak Afrikába?

A Magyar Afrika Társaság (AHU) és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) programjaiba már régebben is bekapcsolódott a Középsuli brand. Különböző iskolák bevonásával gyűjtöttünk adományokat a Bamako Rallyra, melyen a Magyar Afrika Társaságnak volt egy saját adományszállító kamionja. Részt vettünk az AHU különböző rendezvényein, ezekről be is számoltunk. Tiszteljük és elismerjük a két szervezet munkáját, ezért szívesen veszünk részt bármilyen tevékenységükben. Közösen álmodtuk meg az utazást is, melynek célja, hogy a Középsuli filmsorozatban bemutassák a diákok kortársaiknak, milyen kemény feladat Uganda egyes részein az iskolába járás is, hiszen kilométereket kell megtenni, ivóvíz, villany pedig sokszor nincs a közelben. A Magyar Afrika Társasággal együttműködve ment ki Afrikába a Középsuli, hogy segítse és népszerűsítse az AHU ott dolgozó orvosainak munkáját és kipróbálja a helyi iskolákat.

img-20170909-wa0007

Hogyan tudtatok bekapcsolódni a magyar önkéntes orvosok munkájába? 

A Középsuli szereplői a kint várakozó gyerekekkel foglalkoztak. Játszottak velük, tanítgatták őket és édességet osztottak nekik. Az afrikai fiatalok imádták, ha a képeket késztettünk rólunk. Sokan most látták először a tükörképüket úgy, hogy nem egy sártócsából nézett vissza rájuk saját arcuk. Sok gyerek valamelyik családtagját kísérte el kivizsgálásra, míg mások maguk is betegek voltak és vártak a sorukra. Az orvosok mellé is beállt néhány szereplő. Ők a szükséges eszközöket adogatták a szakemberek kezébe, természetesen a megfelelő higiénés körülmények biztosítása után.

A Középsuli szereplőinek egyike, Zsanett az egészségügyi központban.
A Középsuli szereplőinek egyike, Zsanett az egészségügyi központban.

 

Beültetek órákra is helyi iskolákban. Miben mások ezek, mint az itthoniak? 

Sok gyereknek egyáltalán nem adatik meg, hogy iskolába járhasson, mert a legtöbb suli fizetős, az állami helyek pedig igen hamar betelnek. Ha valaki bejutott egy iskolába, akkor sem kerül még csak hasonló körülmények közé sem, mint a magyar iskolákban. A tantermek rendkívül koszosak, a padok zsúfolásig megtelnek diákokkal, nincsenek ablakok, a legtöbb helyen nem a kréta hiányzik, hanem a tábla, amire egyáltalán írhatnának a tanárok. Furcsa és egyben érthető, hogy minden diák kopasz  – azért, hogy a különböző fertőzések és élősködők továbbterjedését megakadályozzák. Ami kifejezetten érdekes, hogy a zord körülmények ellenére az órák remek hangulatban telnek, a diákok nem húzgálják mindenre a szájukat, érezni lehet rajtuk, hogy vágynak a tudás megszerzésére. A legtöbb órán énekelnek, itt meg is mutatkozott, mennyire tehetségesek az éneklésben. Angolt a legtöbb iskolában tanulnak, ami szerintem nagyon pozitív, hiszen ezáltal a gyerekeknek nagyobb esélyt adnak arra, hogy kitörjenek a szegénységből.

ugand

Az ugandai gyerekek élete mennyire különbözik a magyarokétól?

Szinte mindenben. Főleg a falvakra jellemző, hogy egy-egy családnak akár 8-10 gyereke is van, főként a testvérek nevelik egymást. A társadalom nem olyan gyerekközpontú, mint nálunk.  Az országban például egyszer sem hallottam gyereksírást. A gyermekek addig sírnak, amíg van kinek, amíg arra kapnak reakciót. Ha több alkalommal sem fordult hozzájuk senki, akkor abbahagyják a jelzést az éhségről, a szomjúságról, a fájdalomról, a magányról. A legtöbb ember alultáplált, ez szabad szemmel is jól látható. Banánt, babot és különböző zöldségeket esznek, ha édességre vágynak, cukornádat rágcsálnak. Csak néhány családnak vannak csirkéi, kecskéi, tehene, de ezek az állatok épp olyan soványak, mint a gazdáik, hiszen kizárólag a család kertjében található növényzetet fogyasztják. Az emberek többnyire sárból épített kunyhókban élnek, ágyuk nincs, a földön, egy szőnyegen hajtják álomra fejüket. Ruháikat a helyi folyókban, patakokban mossák ki. Cserekereskedelemből élnek, havi néhány dollárból tartják el magukat. Számunkra ijesztő volt, hogy 8-10 éves gyerekek machetével járkálnak – ez inkább a munkában és a sűrű bozótokban való haladásban segíti őket, mint az önvédelemben. Afrikában szinte soha nem vagyunk egyedül. Minden bokorból néz legalább egy érdeklődő szempár, hiszen fehér ember ritkán jár azon a vidéken. „Jumbo, muzungu!”- így köszöntöttek minket, ami annyit tesz: „Szia, fehér ember!”.

A városok sem különböznek sokban, ott is rengeteg ember él, egy-egy családban szintén sok a gyerek, nincs munkalehetőség, ami van, az is rosszul fizet, de ott még annyi élelem sincs, mint vidéken. Sok városi gyerek kéregetésből, lopásból él, hogy egyáltalán ételhez juthasson.

Gyerekek az út szélén.
Gyerekek az út szélén.

 

Voltatok kirándulni is. Merre jártatok? 

Voltunk a Nílus forrásánál Jinjában és egy háromnapos szafarin a Murchison Falls nemzeti parkban. Gyönyörű helyeken jártunk és különleges állatokat láttunk, antilopokat, elefántokat, zebrákat, hiénákat, krokodilokat, vízilovakat, melyek szabadon szaladgáltak a nemzeti park területén. Egy életre szóló élmény volt, az biztos.   

szafari2

Mi volt a legfurább élményetek? 

Nekem az egyik legfurább és egyben legviccesebb élményem Jinjában volt. A Magyar Afrika Társaság több tréninget is tartott nekünk az utazás előtt, hogy minden lehetséges szituációra felkészüljünk. Arra, hogy mit tegyünk, ha vadállatokkal találkozunk, ha megcsíp minket valamilyen rovar és arra is, hogyan lássuk el társainkat, amíg nem jön a segítség, ha valami történik velük. Arra viszont senki nem készült, hogy a Nílus egyik forrásánál, Jinjában épp két megvadult szamár elől kell majd fejvesztve rohannom, hogy el ne gázoljanak. Se krokodil, se víziló, csak két szamár. Akkor az egész elég ijesztő volt, most felettébb murisnak találom.

Kovács Robertina a Nílus forrásánál.
Kovács Robertina a Nílus forrásánál.

 

Másképp látjátok most a világot, mint a nagy kaland előtt?

Abszolút. Rossz abba belegondolni, hogy itthon mekkora hisztit voltam képes kisiskolásként vagy középiskolásként levágni azért, mert nem kaptam meg a századik olyan dolgot, amire tulajdonképpen nem is volt szükségem, vagy mennyi alkudozás ment a szülőkkel azért, hogy ne kelljen suliba mennem. Miközben a világ egy másik pontján kilométereket kell azért gyalogolni, hogy valaki egyáltalán iskolába járhasson. Ugandában szeretnek a gyerekek iskolába járni és hálásak azért, hogy ott lehetnek. Nem azzal foglalkoznak, hogy poros vagy koszos az osztályterem vagy hogy ki miben jött aznap iskolába. Elképzelem, nálunk mekkora felháborodás övezné azt a kis szemetet, ami ott körbeveszi a diákokat. Mindent összevetve, az ember egy ilyen kaland után máshogyan látja a saját életét, a saját helyzetét, ám sajnos kijutott nekünk néhány negatív élményből is.

Amikor leszálltak a buszról a magyar fiatalok, körbeállták őket a kíváncsi helyiek.
Amikor leszálltak a buszról a magyar fiatalok, körbeállták őket a kíváncsi helyiek.

 

Kevesen mondhatják el magukról európaiként, hogy megcsípte őket egy cecelégy, Dr. Kiss Róbert Richardnak, a cégcsoport főszerkesztőnknek és nekem sajnos volt benne részünk. Még mindig reménykedünk benne, hogy megmaradunk. :D Az utazás második felében kettőnk mobilját is ellopták. Én például a saját bérelt buszunkon ültem, melynek az ablakán át tépték ki a telefonomat a kezemből. Lett volna biztonsági mentésem és meglettek volna a képeim és a videóim, ha lett volna internetünk – de mivel nem volt, így ment az összes dokumentációm a telefonommal együtt. Hab a tortán, hogy a biztosításom csak az EU tagországaira terjedt ki. Az utolsó napon, a reptéren visszaváltottam dollárra a shillingjemet és a váltó becsempészett egy rég lejárt húszdollárost a dollárjaim közé. De ezekből is tanultam, körültekintőbbnek, figyelmesebbnek és elővigyázatosabbnak kell lenni – hiszen ahogy nálunk vannak csalók és tolvajok, úgy ott is. A helyzetükből adódóan persze ott többen, de ha nem velünk történik, talán jobban meg tudjuk őket érteni.

Amikor a busz elakadt, gyalogoltak.
Amikor a busz elakadt, gyalogoltak. Jobbról a 2. Kovács Robertina.

Mikor láthatják a magyar tinik a kint forgatott filmeket? 

Dubajban eltöltöttünk két éjszakát a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ villájában, mivel ott szálltunk át a Nagy Afrika Kaland előtt. Az ott készült 61. epizód már publikus. Az afrikai részek pedig október elsején és tizenötödikén lesznek láthatóak a Középsuli brand YouTube csatornáján.

Fotók: Kovács Robertina és a Középsulisok

Nyitókép: Jinjában, a Nílus forrásánál a csapat.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez