Kokain légijáratok – öt év börtön a légi felügyelőnek

680 kilogramm kokaint találtak egy Falcon 50 típusú repülőgép fedélzetén Dominikában. A gép felszállni készült a francia Azúrpart irányába. Innen látták el ugyanis kokainnal az előkelő társaságot Saint Tropezben.

Egy füles alapján a helyi rendőrök lecsaptak. Ám a két pilótának sikerült elmenekülnie. Hogyan? Sok helyi nagyság segített ebben. Még az Európai Parlament egyik szélsőjobboldali képviselője is érintve volt. Christophe Naudin légi felügyelő volt az egyik kulcsfigura. Ő engedélyezte ugyanis a kokainjáratokat és ő hunyta be a szemét, amikor a pilóták megszöktek. Aztán persze meglettek, és 20-20 éves börtönbüntetést kaptak.

A légi felügyelőt Kairóban kapták el. A bíróság most Dominikában ítélkezett felette. Ötéves börtönbüntetésre kapott. Ezt lehet, hogy Franciaországban üli majd le, mert a két állam között van ilyen megállapodás. A légi felügyelő zseniális ötlete az volt, hogy úgy játsszák ki a rendőrséget, hogy a kokainjárat Franciaország szigeteiről startol (Guadeloupe és Martinique), de nem közvetlenül repül az anyaországba, hanem Dominikán keresztül. Minthogy Dominika rendőrségét sokkal olcsóbb volt lefizetni, mint a franciát, ezért a kokó légijáratok éveken át sikeresen üzemeltek. Aztán az Azúrparton, Franciaországban megindult a vizsgálat, és az Air Kokónak befellegzett. A drogutánpótlás azóta máshonnan érkezik az előkelő francia társasághoz a népszerű fürdőhelyen, Saint Tropezban.

Fotó: A célállomás Saint Tropez / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez