Népünnepély Zimbabwe fővárosában Mugabe várható távozása miatt

Ezrek ünneplik Hararében a 93 éves elnök elmozdítását a hatalomból. A függetlenségi harc hőse 37 éven át irányította Zimbabwét, mely egykor Afrika éléskamrája és egyik leggazdagabb országa volt. Ma viszont általános a nyomor és a reménytelenség.

Ráadásul Mugabe meg akarta hosszabbítani hatalmát azzal, hogy népszerűtlen nejét teszi meg utódának. “Gucci” Grace, aki gépírónőből lett First Lady, közutálatnak örvend hazájában. A hadsereg vezérkari főnöke nemrég Pekingben járt, ahol a hírek szerint jóváhagyták a hatalomátvételt. Kína volt Mugabe fő támogatója a függetlenségi harcok idején. Katonáinak jelentős részét ott képezték ki.

Szerdán vette át a hatalmat a hadsereg Zimbabwéban, ahol már napok óta hatalmi harcok folytak a 93 éves Robert Mugabe elnök utódlására. A veterán vezér, aki 37 éve került hatalomra hazájában, nemrég leváltotta az alelnököt. Ezt nem kellett volna tennie! Brit hírszerzői források szerint Emmerson Mnangagwe elbocsátott alelnök áll a puccs mögött. Ki ő?

A 75 éves politikus a 93 éves Mugabe elnök régi harcostársa. Azért nevezik krokodilnak hazájában, mert a felszabaditó harcok idején egy olyan csapatot vezetett, melynek szimbóluma a krokodil volt. A függetlenség kikiáltása után sokan közülük az új hadsereg tisztjei lettek Zimbabwéban. Maga az elbocsátott alelnök szinte minden miniszteri posztot betöltött már, de mindenki csak úgy emlékszik rá, mint a titkosszolgálat főnökére. Szakmáját a kommunista Kínában tanulta meg, és egy olyan dandárt vezényelt, melyet Észak-Koreában képeztek ki. Hihetetlen brutalitással számoltak le a rendszer ellenfeleivel. A dandárt azután a nemzetközi tiltakozás hatására feloszlatták, de senkit sem büntettek meg. Tovább szolgáltak a hadseregben. Amely most azért vette át a hatalmat, mert attól félt : az öreg és beteg Mugabe elnök törekvő és relatíve ifjú nejének, Grace-nek adja át a hatalmat.

Az elbocsátott alelnök Dél-Afrikába menekült. Zuma dél-afrikai elnök a válságról szólva úgy nyilatkozott, hogy reméli: a katonai hatalomátvétel nem sérti meg az alkotmányos rendet Zimbabwéban. Minthogy az alkotmányos rendet ebben az afrikai államban Mugabe elnök akarata jelentette, ezért a dél-afrikai elnök nyilatkozata pusztába kiáltott szónak tűnik a katonai hatalomátvétel után Zimbabwéban, ahova hazatért az alelnök, és így valószínű, hogy az egyik vezért egy másik követi majd…

Fotó: a Mugabe házaspár / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez