Nemcsak a divatvilág gyászolja a testhez simuló ruhák királyát

Azzedine Alaïát 77 évesen, Párizsban érte a halál. A Tuniszban született divattervező visszavonultan élt, de ruháit olyan hírességek viselték, mint Greta Garbo, Madonna, Tina Turner vagy Shakira.

Szülővárosában szobrásznak tanult, később váltott át a divatra. 1957-ben vándorolt ki Párizsba. Christian Dior alkalmazta, aztán dolgozott Guy Laroche-nak is. Volt, hogy gondjai akadtak a bevándorlási papírjai miatt és ezért az utcára került. Egy idő után saját szalont nyitott és az 1980-as éveket már az ő testhez simuló ruhái uralták. Hollywoodtól a Fehér Házig a világ leghíresebb női rendeltek tőle. Ő tervezte Sofia Coppola esküvői ruháját és Michelle Obama is több modelljét viselte. Nem készített minden szezonban új kollekciót, hidegen hagyták a divathetek. Csak akkor tervezett, ha szükségét érezte. Most nyáron tartott egy bemutatót, egyik kedvence, Naomi Campbell is ott volt a kifutón.

Michel Obama a divattervező egyik ruhájban.
Michelle Obama a divattervező egyik ruhájában.

 

Azzedine Alaïa haláláról még Macron francia elnök is megemlékezett. Azt mondta, hogy a tunéziai származású tervező ruhái a szépség eleven és halhatatlan darabjai maradnak. Lady Gaga azt írta a Twitteren, hogy az ünnepelt tervező nemcsak a divatban, hanem a szívében is zseni volt, a legnagyobbak között kell őt ünnepelni.

screenshot

 

Mások mellett Mariah Carrey is meleg szavakkal búcsúzott tőle. Akárcsak Jean Paul Gaultier, aki szerint Alaïa briliánsan ötvözte a hagyományos technikákat és a tudást és ezzel időtlen darabokat hozott létre.

screenshot-1

 

 

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez