Belül katonai parádé, kívül káosz – letette második elnöki esküjét Kenyatta

Második elnöki ciklusában felszámolja a megosztottságot – ígérte a kenyai államfő, miközben ellenzéke távol maradt az eskütételétől.

Uhuru Kenyatta újbóli beiktatásán arról beszélt Nairobiban, hogy megpróbál ő maga megvalósítani néhányat az ellenzék elképzelései közül, a nemzet egységének szellemében. Közben legkevesebb egy ember meghalt, amikor a rendőrök összecsaptak ellenzéki tüntetőkkel. Az ellenzék vezére, Raila Odinga közölte, hogy decemberben ő maga teszi le az elnöki esküt. Odinga bojkottálta a múlt hónapban megismételt választásokat és nem ismerte el Kenyatta győzelmét. Ami hivatalosan 98 százalékos volt, 39 százalékos részvétel mellett. Eredetileg még augusztusban járultak az urnákhoz a kenyaiak, de a legfelsőbb bíróság akkor szabálytalanságokra hivatkozva megsemmisítette az eredményt. Az ellenzéki bojkottot azért hirdették meg, mert az új szavazásig semmit nem változtattak a szabályokon. A nyár vége óta félszáz halottat követelt az 50 milliós kelet-afrikai ország politikai megosztottsága.

Beiktatásán most Kenyatta azt mondta: gondoskodni fog arról, hogy minden kenyai álma valóra váljon. Végül is mindannyian jobb életet akarnak, bárkire szavaztak is – fejtegette. A választás szerinte nem egy rossz és egy jó álom közötti küzdelem volt, hanem verseny két, egymással versenyző jövőkép között. “Minden időmet és energiámat annak szentelem, hogy hidakat építsek, egyesítsem és felvirágoztassam az országot” – ígérte.

A beiktatás színpompás volt, a Kasarani stadionban zene és tánc szórakoztatta a résztvevőket, nem maradt el a katonai parádé sem. Mindeközben a BBC szerint káosz tört ki a stadion körül: azokat, akiknek már nem jutott hely, de nagyon igyekeztek mégis a kapukon belül kerülni, könnygázzal és gumibottal próbálták távol tartani a rendőrök. A kint rekedteknek óriás kivetítőket ígértek, de az AFP tudósítója szerint ezekből végül egyet sem állítottak fel.

Közben az egyik külvárosban, Doonholmban dühös ellenzéki tüntetők gyújtottak fel autógumikat, zártak le utakat és dobálták meg kövekkel a rendőröket, illetve a kormányzó párt képviselőit. Az is fokozta a dühüket, hogy nem engedték őket ott tüntetni, ahol akartak. Őket is könnygázzal igyekeztek szétoszlatni a rendőrök. Az ellenzék vezére, Raila Odinga azt állította a BBC-nek, hogy egyik társukat akarták meggyászolni, akit 10 nappal ezelőtt állítólag megöltek a rendőrök. A rendőrök tagadják, hogy bárkit is lelőttek volna az ellenzék támogatói közül. A Reuters fotósa közben lencsevégre kapta, amint a tömeg körbevesz valakit – az illetőt állítólag egy eltévedt golyó ölte meg, amikor a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. A Star című nairobi lap két halottról tud.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez