Ezzel a tortával ünnepelte a 81. születésnapját Ferenc pápa

A katolikus egyházfőről egy római graffitiművész készített különleges portrét, ami aztán rákerült a szülinapi tortára.

Ferenc pápa vasárnap ünnepelte 81. születésnapját, méghozzá a Szent Péter téren, hatalmas tömeggel körülvéve. Az Úrangyala imádság után a hívek a boldog születésnapot is elénekelték, ezután következett az ünnepi ebéd, ahol különleges születésnapi tortát kapott a katolikus egyházfő.

Az édesség készítője egy római utcai művész. A leginkább graffitijeiről híres Mauro Pallotta olyan szuperhősként ábrázolta a pápát a szülinapi tortán, aki saját vállán cipeli a Földet.

000pope

Ez azonban nem az első alkalom, hogy Ferenc pápát ember feletti képességekkel ruházzák fel. Az első, supermanes sorozat ugyanis már 2014-ben elkészült. A művész akkor pólókon keresztül népszerűsítette az egyházfőt, a bevételeket pedig adományként ajánlották fel a rászorulóknak. A jeles napon a gyerekek külön köszöntötték a pápát, a többi között pizzával és egy szintén különleges tortával – a katolikus egyházfő beszédében pedig a gyermekek boldogságának biztosítására hívta fel a szülők figyelmét.

Fotó: Hedera-Maupal

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez