Kuba: nem lesz előny a valutapesóban kapott bér

A kubai kormány új reformintézkedése a vegyes vállalatok által Kubában kifizetett béreket szabályozza: a jövőben a béreket valutapesóban határozzák meg, de a kifizetés a hétköznapi pénzben történik.

 

Zamira Marín Triana Munkaügyi és Szociális miniszterhelyettes szerint ez jövedelnövekedést jelent majd a munkavállalónak, hiszen az árfolyamot rögzítik:

egy valutapesó két normál kubai pesót ér majd.

A béreket pedig úgy kell megállapítani, hogy az megfeleljen az adott közegben az adott munkáért szokásos bérezésnek és figyelembe vegye az országban létező fizetési kategóriákat – tett hozzá. A rendelkezéseknek megfelelően újonnan megállapítandó bérek – ezeket a már meglévő szerződések esetében is újra kell tárgyalni – nem lehetnek alacsonyabbak a jelenleg kifizetett összegnél, és figyelembe kell venniük az országban érvényes átlagbérszintet is.

Megfigyelők szerint az intézkedés nem érinti jól a korábban valutapesóban fizetett dolgozókat, hiszen annak értéke a feketepiacon a többszöröse volt a most megállapított méórtéknek. Ugyanakkor kérdés, hogy a külföldi cégek hogyan értékelik az új helyzetet: a külföldi vegyes vállalatok által valutapesóban kifizetett bérek figyelembe vették annak magas feketepiaci értékét. Ha viszont a dolgozónak 2:1 arányban számolják át a bérét, akkor a központi kormány számításai mást jelentenek a háztartások számára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez