Kínai küldöttség Phenjanban a koreai csúcstalálkozó előtt

Április 27-én rendezik meg a két Korea vezetőinek csúcstalálkozóját, melyet azután követ Kim Dzsongun és Donald Trump találkozása. Az ifjú diktátor tagadhatatlan diplomáciai sikere ez a két csúcstalálkozó, melyet alaposan előkészítenek Észak-Koreában.

Kim Dzsongun 2011 óta van hatalmon, de hivatalosan csak most márciusban mozdult ki először az országból, amikor Pekingben járt. Kína Észak-Korea legfőbb szövetségese : fontos, hogy vele jóba legyünk! – hangsúlyozta Kim Dzsongun, amikor fogadta a kínaiak delegációját Phenjanban. A küldöttség vezetője Szung Tao, a kínai kommunista párt külügyi osztályának vezetője. A kínaiak reformokra akarják ösztönözni Kim Dzsongunt, aki eddig az ellenkező utat járta. Minden erejével a hadsereget fejlesztette. Miután közölte, hogy rakétái immár nukleáris töltettel bármelyik amerikai várost elérhetik, Donald Trump hajlandónak mutatkozott a csúcstalálkozóra. Kim Dzsongun pedig arra, hogy atomfegyvermentes övezetté nyilvánítsa a koreai-félszigetet.

A kínaiak mindenképp el akarják kerülni a katonai konfliktust a koreai-félszigeten, amely igen közel van a Mennyei Birodalomhoz. Kínának hosszú közös határa van Észak-Koreával, ezért semmiképp sem szeretné, ha megindulna a koreai menekültek áradata Kínába. Pekingben a nemzeti kommunista rendszer összeomlásától is tartanak: ezért javasolják a reformokat Kim Dzsongunnak. Dél-Koreában az életszínvonal legalább tízszeresen meghaladja az északit. Bár abszolút hírzárlat van Észak-Koreában, de ez az alapvető információ azért sok emberhez eljut a nemzeti kommunista rendszerben.

Észak- Korea nem csak Kínával konzultál a fontos találkozók előtt, hanem Oroszországgal is. Ri Yongho külügyminiszter nemrég fejezte be moszkvai látogatását. Meghívta Lavrov orosz külügyminisztert Phenjanba. Oroszország jelenleg csaknem nyílt konfliktusba került Amerikával Szíriában. Kim Dzsongun ezért számíthat Moszkva támogatására is. Az ifjú diktátor tehát viszonylag erős pozícióból tárgyalhat előbb Dél-Korea elnökével, majd Donald Trumppal. Az Észak-Koreában több mint hetven éve uralkodó Kim dinasztia még egyetlen tagjának sem sikerült elérnie egy csúcstalálkozót az USA elnökével.

 

Fotó: KCNA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez