1948 októberének közepén járunk. Az első arab-izraeli háború a végéhez közeledik. Az izraeli csapatok – a Palmah katonái – már jelentős területeket foglaltak el, amelyeket az ENSZ határozat az araboknak adott volna. A cél az volt, hogy a zsidó állam ne szétszabdalt védhetetlen területekből álljon, hanem legyenek jól védhető, minél robosztusabb határai.
Jeruzsálem nyugati – zsidó kézben levő – fele azonban csak egy keskeny sávval kapcsolódott az ország nyugati területeihez. Természetes lett volna, hogy ezt a sávot a Déllel kössék össze. Ez a gyakorlatban Beltehem és környékének elfoglalását jelentette volna, a zsidó érdekszféra kiterjesztését a Holt-tengerig. Október hatodikán Dávid Ben Gurion miniszterelnök – a fennmaradt iratok tanusága szerint – meg is jegyezte, hogy a déli területeket védő arab egységek borzasztó gyengék, és nem tudnának jelentősebb ellenállást kifejteni.
A dolog azonban annyiban maradt. Sokáig a történészek is úgy gondolták, hogy a támadás egyszerűen kifulladt. Most azonban új iratok kerültek elő, amelyek komoly kérdéseket vetnek fel. Napvilágra került ugyanis egy akcióterv, amely részletes utasításokat tartalmaz, hogy a Palmah Harel Brigádja hogyan foglalja el Betlehemet és Gus Ecjont. Jigal Alon a Palmah – később részéként nagy hírnevet szerzett – főparancsnoka maga adta ki a parancsot. A Ynet által megkeresett háborús veterán, Joszef Tabenkin is úgy emlékszik, hogy ők, a Harel Brigádban, már komolyan készültek Betlehem bevételére.
Otóber 18-án azonban valami történt. Ben Gurion visszavonulást rendelt el. A történészek most arról vitatkoznak, miért? Az egyik elmélet szerint Ban Gurion egyzserűen nem akart újabb frontot nyitni, aggódott, hogy ha a kereszténység egyik legszentebb helyét is elfoglalják, akkor éppen azokkal az európai, keresztény nagyhatalmakkal gyűlik meg a baja, amelyek támogathatnák őt az arabok ellen. A másik elmélet szerint viszont a jordán királlyal kötött titkos alkut, ami szerint a zsidó hadsereg leáll a támadással ezen a fronton, ha cserébe a -Tel Aviv közelében állomásozó – jordán légió nem tör a tengerpart felé. A Palmah harcosai minden esetre igen csalódottak voltak. Tabenkin szerint az is megforult a fejükben, hogy nem engedelmeskednek a parancsnak, és saját szakállukra nekivágnak a támadásnak. Végül mégis győzött a katonai hierarchia, és engedelmeskedtek a visszavulást elrendelő parancsnak. 19 évvel később aztán, az 1967-es háborúban mégis elfoglalták Ciszjordániát.
A levéltárakban most gőzerővel kutatnak, hátha találnak valamit, ami megvilágítja Ben Gurion döntésének hátterét – az viszont bizonyos – ha Ciszjordániát már 1948-ban elfoglalták volna, akkor egészen máshogy alakul a Közel-Kelet történelme, és ma is máshogy nézbne ki a konfliktus állása.